Alonso: Pontszerző helyen voltunk - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Alonso: Pontszerző helyen voltunk

Fotó: McLaren
Monza, Italy. Saturday 1 September 2018. Fernando Alonso, McLaren. Photo: Steven Tee/McLaren ref: Digital Image _1ST8030
ADVERTISEMENT

Fernando Alonso számára ez a hétvége sem sikerült jól. A Belga Nagydíj után a monzai futamon sem látta meg a spanyol a kockás zászlót.

A visszavonulását pár héttel ezelőtt bejelentő Alonso ezen a hétvégén is problémákkal küszködöt.

„Az az igazság, hogy nem volt szerencsénk Spában, és most is már az első két körön megjelentek a problémák az autóban.” – kezdte a kétszeres világbajnok.

„Nem tudom pontosan, mi történt. Talán az elektronika hibásodott meg. De még meg kell vizsgálnunk.” – tette hozzá Alonso, aki abban bízik, hogy nem a motor hibásodott meg.

„Ideje korán kellett búcsúznunk, pedig pontszerző helyen álltunk. Nem cseréltünk motort, mert egész jó helyről rajtolhattunk, és pontszerző pozícióban voltunk. Remélem, hogy Szingapúrban még nem kapunk büntetést, mert az hatalmas hátrányt jelentene azon a pályán.”

HIRDETÉS

Alonso: Pontszerző helyen voltunk
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Hadjar: „Még mindig meg kell csípnem magam” – furcsa érzés a Red Bullnál Verstappen mellett
Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar