Aston Martin: Megtanultuk, hogy nem szabad fejlesztéseket vinni egy sprinthétvégére - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Aston Martin: Megtanultuk, hogy nem szabad fejlesztéseket vinni egy sprinthétvégére

Hiba volt fejlesztéseket vinnie az Aston Martin Forma-1-es csapatának a múlt hétvégi Amerikai Nagydíjra, mely a 2023-as idény ötödik sprinthétvégéje volt egyben.
action, Circuit of the Americas, GP2318a, F1, GP, United States
Fernando Alonso, Aston Martin AMR23
Fotó: Aston Martin F1 Team
ADVERTISEMENT

A brit istálló idei utolsó jelentősebb fejlesztési csomagját vetette be Austinban: az AMR23-asra új padlóélek, továbbfejlesztett diffúzor, új motorborítás, valamint úgynevezett ’beam wing’ került, a csapat pedig egyértelmű fejlődést várt az újításoknak köszönhetően.

A sprintfutamos formátum miatt viszont csupán egyetlen, 60 perces szabadedzés állt a mezőny rendelkezésére, az Aston Martin pedig egész egyszerűen nem tudott megbirkózni a feladattal, és nem sikerült megfelelő egyensúlyt találni a versenyautóknak. A vasárnapi verseny előtt ezért úgy döntöttek, kikérik autóikat a parc ferméből, és jelentősen megváltoztatják a beállításokat – Fernando Alonso ráadásul a futamon már a katari specifikációt használta.

A kétszeres világbajnok 6 körrel a leintés előtt esett ki műszaki hiba miatt, míg Lance Stroll végül a 9. helyen futott be, Lewis Hamilton és Charles Leclerc kizárása után pedig a 7. pozíciót örökölte meg. Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke belátta, hiba volt a sprinthétvégére fejlesztéseket vinni.

„A háromnapnyi kemény munka után volt néhány mosolygó arc a garázsban, és ez is teljesen megérdemelt. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy milyen lehetőséget szalasztottunk el, és ez bizony a valóság” – mondta a szakember.

HIRDETÉS

„Tény, hogy pénteken el kellett volna végeznünk a házi feladatunkat. Nem tettük, és ennek egész hétvégén ittuk a levét. Most pedig egyetlen szabály lesz mindig: ne vigyünk fejlesztéseket egy sprinthétvégére!”

„Ha viszont úgy döntünk, hogy igen, tisztában vagyunk a kockázataival – és nem panaszkodhatunk, ha ilyesmi történik. De egy újabb leckét tanultunk meg.”

Alonso reagált Newey aggodalmára: „Nem olyan nehéz, mint gondolod!”

Aston Martin: Megtanultuk, hogy nem szabad fejlesztéseket vinni egy sprinthétvégére
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján