Pénteken az Audi jelentette be hivatalosan F1-es csatlakozását, azt azonban egyelőre nem erősítették meg, hogy melyik csapattal lépnek majd szövetségre – bár szinte bizonyos, hogy a német gyártó a Sauberrel köt partnerséget. A Porsche ugyan még nem jelentette be jövőbeli szereplését, ám ez már csak formaságnak tekinthető – a stuttgartiak a Red Bull-lal terveznek együttműködni.
És pontosan ez a legfőbb oka annak, hogy a két gyártó úgy döntött, nem közösködik, és saját hajtásláncot fejleszt – mondta pénteken Markus Deusmann, az Audi igazgatóságának elnöke.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Gondolhatják, milyen óriási egyeztetések folytak. De úgy döntöttünk, hogy mivel mindkét brandnek rengeteg rajongója van, és mindkét brandnek megvan a saját egyedülálló karaktere, teljesen elkülönülünk egymástól, és külön működünk majd” – mondta a szakember. „Több okunk is volt erre. Eltérő csapataink lesznek, a hajtásláncot pedig a kasztnihoz kell terveznünk. Ezért is döntöttünk úgy, hogy különválasztjuk a két projektet, hiszen teljesen más kasztnikkal dolgozunk majd, és teljesen más hajtásláncaink lesznek.”
HIRDETÉS
Oliver Hoffman, az Audi technikai fejlesztőrészlegének vezetője kifejtette, pontosan milyen technikai kihívásokkal kell szembenézniük.
HIRDETÉS
„Hogy tartsuk a határidőket, az elektromos összetevők hajtásláncba integrációját, illetve a kasztniba való integrációt… Mindez időbe telik két autó esetében. Szóval teljesen más működésről és integrációs munkáról van szó, ezért mi magunk csináljuk.”
Bár az F1 jelenlegi gyártói kétségkívül előnyben vannak a V6-os hibrid technológia fejlesztése kapcsán, az Audi szerint kellően nagy mértékben változnak majd a szabályok 2026-ra ahhoz, hogy a szintjükre kerüljenek.
„Mindenekelőtt igazán nagy kihívást jelent, hogy elvégezzük a munkát 2026-ra” – ismerte el Hoffmann. „De azt gondolom, vannak kompromisszumok a szabályokban, amiknek köszönhetően azonos feltételek mellett csatlakozhatunk. Mi pedig imádjuk a kihívásokat.”
HIRDETÉS
„El tudtunk indulni a Dakaron is, és kevesebb mint egy év alatt fejlesztettünk ki egy Dakar-autót, ami szintén nagyon komplex hajtáslánccal rendelkezik. Azt gondolom, 2026-ra ezt a hajtásláncot is ki tudjuk majd fejleszteni.”
Deusmann hozzátette: „Világos, hogy hol tartunk jelenleg. A többieknek pedig vannak olyan hajtásláncaik, amik már működnek. De a szabályváltozások elég nagyok ahhoz, hogy lehetőségünk legyen a belépésre úgy, hogy versenyképesek leszünk.”
HIRDETÉS




