Bonnington: Kimivel teljesen más együtt dolgozni, mint Lewisszal - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Bonnington: Kimivel teljesen más együtt dolgozni, mint Lewisszal

Andrea Kimi Antonelli versenymérnöke, Peter Bonnington is megszólalt az ifjú pilóta első nagydíjgyőzelmét követően. A szakember elmondta, milyen Lewis Hamilton után egy tinédzserrel együtt dolgozni.
Australian Grand Prix, Friday, Rich Pardon, Peter Bonnington
Fotó: Mercedes
ADVERTISEMENT

Nagy sikert aratott a Mercedes F1-es istállója a Kínai Nagydíjon, hiszen az alakulat legújabb reménysége, Andrea Kimi Antonelli megszerezte pályafutása első nagydíjgyőzelmét. A mindössze 19 éves pilóta mindössze a második szezonját tölti a száguldó cirkuszban, de a versenymérnöke szerint ma egy fontos lépést megtett azért, hogy egyszer világbajnok legyen.

Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet

Peter Bonnington régóta dolgozik a Mercedesnél, így végig ott volt Lewis Hamilton mellett, amikor a brit sorra nyerte a világbajnoki címeket. Hamilton azóta a Ferrarihoz igazolt, így Bono Antonellit kapta maga mellé új partnernek. Hogy 51 éves szakemberként milyen Hamilton után egy tinédzserrel együtt dolgozni, arra Bonnington az alábbi választ adta.

„Ég és föld. Lewis esetében mindig tudtam, mire gondol, és azt is, hogy mit nem kell elmondani neki. Amikor Kimivel elkezdtük a közös munkát, nem tudtam, hogy milyen információkra van szüksége. Szóval újra kellett tanulnom a régi berögződéseket, ami egy érdekes folyamat volt a számomra. Kiminek teljesen más a kisugárzása. Nyilván nagyon fiatal, tele van energiával, és szereti összehozni a körülötte lévő embereket. Mindig megviccel valakit, de azt is tudja, hogy mikor kell komollyá válni és keményen dolgozni.”

Nagyon sok bizalmat fektetett belém, hiszen én rendelkezem a tapasztalattal, ő pedig a fiatalságot képviseli. Más vele dolgozni, hiszen én egyfajta tanító vagyok a számára. Lépésről lépésre vezetem út végig azon a folyamaton, amelyen keresztül világbajnokká válhat. Ebben ma kipipálta az első pontot” – magyarázta.

HIRDETÉS

Bonnington számára különleges volt a Kínai Nagydíj vasárnapja, hiszen Antonelli futamgyőzelme során ott lehetett a dobogón, amelyre Lewis Hamilton a harmadik helyének köszönhetően szintén felállhatott. Bono így a régi és az új pilótájával ünnepelhetett együtt.

 „Nem panaszkodhatok, nagyon jó volt. Lewisszal és Kimivel együtt lenni, az egy óriási pillanat volt, amire szívesen fogok visszaemlékezni. Nem is tudom, mi itt a jó analógia – olyan volt, mintha összejött volna a régi csapat, csak mi nem voltunk egy csapat. Mindenesetre nagyon megható volt. Mint mindig, Lewis most is egy nagyszerű sportoló volt.”

Bonnington: Kimivel teljesen más együtt dolgozni, mint Lewisszal
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján
Gasly nagyot álmodik: az Alpine a nyári szünet után már a McLarent és a Ferrarit szorongatná