Bottas: Ez nagy hiba volt tőlünk - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Bottas: Ez nagy hiba volt tőlünk

Valtteri Bottas, a Mercedes F1-es versenyzője egy meglehetősen szokatlan hiba miatt volt kénytelen feladni a Monacói Nagydíjat – a finn szerint nagy hiba volt a csapattól, függetlenül attól, hogy emberi mulasztás történt, vagy technikai probléma.
2021 Monaco Grand Prix, Thursday - LAT Images Valtteri Bottas Mercedes
Fotó: Mercedes
ADVERTISEMENT

Bottas a 30. kör végén állt ki kerékcserére, ami egyben a versenyének is a végét jelentette, a szerelők ugyanis egyszerűen nem tudták levenni jobb első kerekét.

„Őszintén szólva nem tudom, mi történt a bokszkiállásnál, nem tudom, hogy emberi vagy technikai hiba volt-e” – nyilatkozta Bottas a kiesését követően. „De bármi is történt, tanulnunk kell belőle. Ez nagy hiba volt tőlünk és nem kellene ilyennek történnie.”

Bottas elárulta, úgy érzi, harcban lehetett volna a győzelemért Verstappennel, aki végül megnyerte a Monacói Nagydíjat. 

„Úgy gondolom, különben harcolhattunk volna az első helyért. A Red Bull és Max igazán gyorsak voltak, szóval nehéz lett volna, de legalább egy második helyünk lett volna, erős pontokkal – de elveszítettük ezeket.”

HIRDETÉS

„Max gyors volt, és az első etapban kicsit tovább bírták a lágy gumikkal. De aztán ha kemény keverékre váltasz, akkor már nem sok minden történik.”

Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet

„Nem tudom. Nem tudjuk már meg, hogy kihívást jelenthettünk-e volna számukra” – zárta gondolatait a finn. 

Bottas: Ez nagy hiba volt tőlünk
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján