Button: Nagyon örülök a második helynek - F1VILÁG.HU

Button: Nagyon örülök a második helynek

HIRDETÉS

Jenson Buttonnak nem volt esélye a győzelemre Szingapúrban, így maximálisan elégedett a második helyezéssel is. A McLaren-Mercedes versenyzője az első biztonsági autós szakasz után kis híján felöklelte Sebastian Vettel autóját, de végül szerencsére sikerült elkerülnie az ütközést.

Ahogy arról már beszámoltunk, az eset miatt a versenybírók magukhoz hívattak a futam után Buttont és Vettelt is, döntés egyelőre nem született

„Vártunk a verseny újraindítására. Sebastian gyorsított, majd fékezett a jobbos kanyarban, és én nem számítottam ekkora sebességkülönbségre. Lefékeztem, és éppen elkerültem az autóját. Kínos lett volna, ha nekimegyek”- emlékezett vissza az esetre Button.

A McLaren pilótája két hete Olaszországban kiesett, ezt a mostani második helyet amolyan vigaszdíjként értékeli a múltkori nullázás után.

„Nagyon örülök ennek a második helynek, de az, hogy a csapatot ismét műszaki hiba sújtotta, az már kifejezetten bosszantó. Az azért mindenképpen biztató, hogy az autó gyors, és bárhová megyünk, van esélyünk a győzelemre”- zárta Button.

A bajnokságban a futam előtt második helyen álló Lewis Hamilton a versenyt a rajttól kezdve magabiztosan vezette, de váltóhiba miatt nem ért célba. Ezzel érzékeny veszteség érte a pilótát és a csapatot egyaránt.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!