Button pontot szerzett 300. nagydíján - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Button pontot szerzett 300. nagydíján

ADVERTISEMENT

Jenson Buttonnak nem volt szerencséje a virtuális biztonsági autóval a verseny során, pedig a rajt után úgy tűnt, ígéretes versenynek néz elébe a McLaren pilótája.

Button a 300. nagydíját teljesítette a hétvégén – a brit versenyző pontszerzéssel ünnepelhette ezt a jeles alkalmat. Habár sokáig úgy tűnt, jobb eredményre is képes lehet, végül be kellett érnie a 9. pozícióval.

„Nem volt túl rossz verseny, habár a virtuális biztonsági autó elég rosszul jött ki számomra” – kezdte beszámolóját Button.

„A mögöttem lévő autók három, én pedig két kiállásos taktikán voltam, aztán három körrel a kerékcserém után jött a virtuális safety car. Ez azt jelentette, hogy mindannyian 15 másodpercet tudtak hozni rajtam. Kár, hogy én ezt elszalasztottam, de a szerencse nem állt mellettem az elmúlt néhány versenyen” – folytatta a brit.

Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?

„A rajt után a negyedik voltam, mielőtt az első körben pár autó megelőzött. Ma a két kiállás volt a jobb stratégia, de nehéz, ha jön a virtuális biztonsági autó – addig úgy tűnt, 7. lehetek. Remélhetőleg kicsit több szerencsém lesz a következő öt versenyen.”

HIRDETÉS
Button pontot szerzett 300. nagydíján
Hadjar: „Még mindig meg kell csípnem magam” – furcsa érzés a Red Bullnál Verstappen mellett
Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar