Button szerint a McLaren közelebb került a Lotushoz - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Button szerint a McLaren közelebb került a Lotushoz

ADVERTISEMENT

Összességében elégedetten nyilatkoztak a Koreai Nagydíj pénteki szabadedzései után a McLaren Mercedes versenyzői. Jenson Button úgy véli, valamelyest sikerült is közelebb kerülniük a Lotushoz.

A brit pilóta az első tréninget az ötödik, a másodikat a kilencedik pozícióban zárta: utóbbi tréningen alig néhány századdal maradt csak el Kimi Räikkönen legjobbjától, ami Button szerint midenképp bizakodásra ad okot.

„Azt gondolom, a második szabadedzés némiképp reprezentatívabb volt a valós tempónkat tekintve” – mondta a 2009-es év legjobbja.

„Elég sok kilométert megtettünk, és noha nem sikerült a legtöbbet kihoznom a szuperlágy gumikból a gyorskörömön, szerintem elég jól elkezdtük megérteni az abroncsok karakterisztikáját.”

„Ami a teljesítményt illeti: azt gondolom, egy kicsit közelebb vagyunk a Lotushoz, mint a korábbi versenyeken. De majd meglátjuk, mit hoz a holnap.”

HIRDETÉS

Button csapattársa, Sergio Pérez egyik szabadedzésen sem tudott a legjobb tíz közé kerülni, ám úgy érzi, elégedett lehet a ma elvégzett munkával.

A McLaren versenyzője reméli, a pontszerző helyekért harcolhat majd vasárnap.

„Sikerült elvégeznünk a mára tervezett feladatokat, így megtettünk néhány hasznos kört sok üzemanyaggal is, ami fontos volt” – fogalmazott az ifjú mexikói.

Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?

„De még így is sok munka vár ránk, hogy optimalizáljuk az autó beállításait, amikor sok üzemanyaggal körözünk az elsődleges gumikon. Emellett az opciós keverékkel, könnyű autóval is jobban kell teljesítenünk, tehát nem egyszerű egyensúlyozni a kettő között.”

„Összességében úgy gondolom, hasonló pozícióban vagyunk, mint legutóbb, Szingapúrban: ha sikerülne pontokat szereznünk, az jó eredmény volna a csapat számára.”

„Az várható időjárás a malmunkra hajthatja a vizet.”

Button szerint a McLaren közelebb került a Lotushoz
Az FIA elárulta: a gyártók tavaly elutasították az F1-es motorok rangsorolásának más módszerét
Hadjar: „Még mindig meg kell csípnem magam” – furcsa érzés a Red Bullnál Verstappen mellett
Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra