Csak beoltott nézők mehetnek az imolai F1-es versenyre? - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Csak beoltott nézők mehetnek az imolai F1-es versenyre?

Néhány hete vált hivatalossá, hogy a Forma-1 mezőnye 2021-ben is ellátogat majd Imolába. A legendás versenyhelyszínen pedig nézőket is fogadnának, ez azonban egyáltalán nem lesz egyszerű.
2020 Emilia Romagna Grand Prix, Sunday - LAT images Valtteri Bottas Mercedes start
Fotó: Mercedes
ADVERTISEMENT

A koronavírus-járvány miatt Imola tavaly lehetőséget kapott már az F1-es versenyrendezésre, és mivel a 2021-es szezonra tervezett versenynaptáron már januárban módosítani kellett, a bahreini szezonnyitó után idén is ellátogat majd az olaszországi aszfaltcsíkra a mezőny.

Emilia Romagna tartomány elnöke, Stefano Bonaccini abban bízik, az idei versenyen lehetnek már nézők, még ha „korlátozott számban” is.

A Corriere dello Sport című olasz lapnak Daniele Marchetti helyi tanácsos hozzátette: „A közönség jelenléte egyáltalán nem jelentéktelen tényező. Sőt, változást eredményezhet a költségek tekintetében is.”

„Ha a közönség nem vehet részt a versenyen, minden költség az imolai konzorciumra hárul, ez mintegy 2 millió eurót tesz ki.” 

HIRDETÉS

Marchetti hozzátette, nem kizárt, hogy csak olyanok vehetnek majd részt a versenyhétvégén, akik már megkapták a koronavírus elleni vakcinát.

„Bonaccini elnökúr szavaiból megtudtuk, hogy azon gondolkodnak, hogy csak beoltott állampolgárok vehetnek részt a hétvégén, a gyorsteszteket pedig már nem is említik.”

Csak beoltott nézők mehetnek az imolai F1-es versenyre?
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján