Csak egy napot tesztelhetnek az aktív versenyzők - F1VILÁG.HU

Csak egy napot tesztelhetnek az aktív versenyzők

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Német sajtóértesülések szerint csupán egy napot tesztelhetnek majd az aktív versenyzők a július 17-19. között esedékes fiatal pilóták tesztjén, Silverstone-ban, így tehát az ifjú tehetségek is pályára gurulhatnak majd.



Német sajtóértesülések szerint csupán egy napot tesztelhetnek majd az aktív versenyzők a július 17-19. között esedékes fiatal pilóták tesztjén, Silverstone-ban.

Ahogyan arról az F1Világ.hu is beszámolt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a kaotikus Brit Nagydíjat követően úgy határozott, a fiatalok háromnapos tesztjén a csapatok aktív versenyzőiket is autóba ültethetik, ám ők kizárólag csak az abroncsokon dolgozhatnak.

Ezt követően a Ferrari meg is erősítette, a tesztprogramot teljes egészében Fernando Alonsóval és Felipe Massával hajtják végre, az Auto Motor und Sport című német szaklap értesülései szerint azonban erre mégsem lesz esélye a patinás olasz istállónak.

A Sport Munkacsoport szerdai ülésén ugyanis megállapodás született arról, hogy az aktív versenyzők csupán egy napon át róhatják a köröket, a maradék két napon fiatal tehetségeket kell autóba ültetni. Szóba került az is, hogy egy nappal kibővítik a tesztprogramot – ezt főképp a Ferrari szerette volna –, ám végül elutasították a javaslatot, mondván, a kiscsapatoknak nincsenek meg a megfelelő forrásaik minderre.

A Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli a következő hetekben két privát tesztet is lebonyolít majd – az egyiket a Paul Ricardon, a másikat pedig Barcelonában. Az AMuS értesülései szerint mindkét teszten két-két csapat vesz majd részt. Hogy pontosan mely alakulatok, azt egyelőre még nem tudni, ám sejthető, hogy a nagycsapatok közül kerülnek ki ezek, az egyenként 1000 kilométeres gyakorlásokon ugyanis a Pirelli kizárólag 2011-es versenyautót használhat.

A szerdai meetingen szóba kerültek a 2014-es előkészületek is. A német szaklap úgy tudja, a Pirelli mindenképp szeretné, ha egy aktuális versenyautóval folytathatná gumitesztjeit a következő évadban, az idei versenygépek ugyanis már közel sem lesznek annyira reprezentatívak az új turbómotorok érkezése miatt.

Az FIA, a csapatok, valamint a Pirelli képviselői a Nürburgringen egyeztettek a nyolc idényközi tesztnapról is. Néhány – anyagilag gyengébb lábakon álló – csapat szerette volna, ha egy-egy tesztnapot négyórás szélcsatornás teszttel helyettesíthet – ezt a javaslatot a Ferrari és a Red Bull azonban elutasította. Az energiaital-gyárosok azzal érveltek, egy négyórás szélcsatornában elvégzett tesztnek nagyobb jelentősége van, mint egy egésznapos pályatesztnek.

Érdekesség, hogy a címvédő gárdánál nemrég úgy nyilatkoztak, a pályateszteket semmi sem pótolhatja, és ha a Mercedes helyett ők teszteltek volna 1000 km-t a Pirellivel, egy másodperccel gyorsult volna autójuk.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!