Dennis próbálta megfűzni az FIA orvosait - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Dennis próbálta megfűzni az FIA orvosait

ADVERTISEMENT

A McLaren elnöke, Ron Dennis megpróbálta rávenni a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) orvosait arra, hogy engedélyezzék Fernando Alonso számára a bahreini időmérőn és futamon való részvételt – írja a Motorsport.com.

Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat

A spanyol versenyző melbourne-i balesete következtében nem állhat rajthoz az év második futamán, miután kiderült, bordatörése van, az Ausztráliában történt ütközés következtében pedig légmell alakult ki nála.

Bár Alonso a csütörtöki kivizsgálása után úgy nyilatkozott, abszolút megérti és tiszteletben tartja a döntését, a McLaren csapata állítólag a pénteki edzések után meglátogatta az FIA orvosait.

A Motorsport.com azt írja, Alonso, Ron Dennis, valamint Dave Redding csapatmenedzser felment a versenyirányításhoz, ahol az FIA kulcsembereivel, köztük Jean-Charles Piette professzorral is beszélt.

Dennis megjelenése azért is szokatlan, mert ő a versenyhétvégéken hivatalos szerepkört nem tölt be a McLarennél. Úgy tudni, a McLaren ügyvezetője meg akarta kérdőjelezni az FIA orvosainak döntését, véleménye szerint ugyanis a spanyolnak engedélyezni kellett volna az indulást Bahreinben. Dennis állítólag próbálta meggyőzni a szövetséget arról, hogy engedélyezzék Alonso számára az időmérőn és a futamon való részvételt.

HIRDETÉS

„A McLaren és az FIA között folyamatos az egyeztetés, a mi, az FIA, illetve Fernando célja pedig továbbra is az, hogy a versenyző egészségét priorizáljuk, amellett persze, hogy mihamarabb újra autóba üljön” – mondta a wokingi gárda szóvivője.

Alonsót egyébként a belga Stoffel Vandoorne helyettesíti a bahreini hétvégén.

A legfrissebbek

Dennis próbálta megfűzni az FIA orvosait
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet