A brazil tehetség a pénteki nyitóedzésen kap lehetőséget az AMR25-ös volánja mögött. A csapat közleménye szerint a cél az, hogy értékes adatokat gyűjtsenek a hétvégi versenyre való felkészüléshez, valamint hogy Drugovich számára is biztosítsanak kilométereket Forma-1-es technikával – amelyekből már több mint 9100-at teljesített eddigi karrierje során.
Drugovich számára nem ismeretlen a bahreini aszfaltcsík: a 25 éves versenyző a 2023-as előszezoni teszteken is pályára gurulhatott ezen a helyszínen, amikor egy sérülés miatt Lance Stroll helyettesítésére volt szükség.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Nagyon örülök, hogy ismét lehetőséget kapok egy Forma-1-es autóban, különösen így a szezon elején” – mondta a brazil pilóta. „Sokat készültem a szimulátorban, hogy megismerjem az autó viselkedését, Bahreint pedig jól ismerem, és kifejezetten élvezem a vezetést itt. Izgatottan várom, hogy segíthessem a csapatot az adatokkal, melyek hozzájárulnak a hétvége sikeres szerepléséhez. Köszönöm a csapatnak a folyamatos támogatást.”
HIRDETÉS
Az Aston Martin csapatfőnöke és vezérigazgatója, Andy Cowell is megerősítette: Drugovich kulcsszerepet játszik a csapat fejlesztési munkájában, így természetes volt, hogy újabb lehetőséget kap a pályán is.
HIRDETÉS
„Örömmel biztosítjuk Felipe számára azt a lehetőséget, hogy Bahreinben vezesse az AMR25-öst” – mondta Cowell. „Fontos része csapatunk szimulátoros programjának az AMR Technológiai Központban, és mindig értékes, részletes visszajelzésekkel segíti az autó fejlesztését. Felipe megbízható versenyző, és biztosak vagyunk abban, hogy kiváló munkát végez majd az első szabadedzésen, ezzel is segítve a hétvégi felkészülésünket.”
A Forma-1 szabályai szerint idén minden csapatnak autónként két alkalommal olyan pilótának kell lehetőséget adniuk egy szabadedzésen, akik legfeljebb két F1-es versenyen álltak rajthoz korábban.
HIRDETÉS




