Friss hírek

Egyes pályákon tizedmásodperceket hozhat a Mercedes trükkös találmánya

Bizonyos pályákon akár tizedmásodperceket is hozhat körönként a Mercedes Forma-1-es csapatának trükkös találmánya, az úgynevezett DAS-rendszer.

A német istálló a barcelonai teszteken vitte először pályára innovatív rendszerét, melynek lényege, hogy a versenyzők a kormány előre-hátra mozgatásával tudnak állítani az első kerekek összetartásán.

Ennek főként az abroncsok hőmérsékleten tartásában lehet szerepe, a Racing Point technikai igazgatója, Andrew Green pedig elárulta, ők is megvizsgálták a rendszer használatának lehetőségét.

„Mi is megnéztük, milyen előnyt jelenthet. Szimulációkat még nem végeztünk, hogy ezt megerősítsük” – mondta a szakember, majd hozzátette, ahhoz, hogy egy másik csapat is használni tudja a DAS-rendszert, fontos, hogy könnyű autója legyen.

„Ha rendelkezésre áll a megfelelő súly, hogy használj egy ilyen rendszert, akkor ki tudod hozni annak előnyeit. Hogy mekkora ez az előny, az sok tényezőtől függ, kezdve az adott gumitól, a pályától, az autó kezelésétől.”

„Bizonyos pályákon apró előnyökkel jár csak, de más helyszíneken akár néhány tizedet is hozhat.”

Green mindenesetre azt mondja, nem valószínű, hogy a Racing Point lemásolja majd a rendszert, hiszen egyrészt sokba kerül, másrészt rengeteg időbe telik a kifejlesztése.

„Jelentős projektről lenne szó. Annyira szignifikánsról, hogy szerintem egy új kasztnira lenne szükség hozzá. Kétlem, hogy mi bevezetünk egy efféle rendszert idén. Már csak maga a tény miatt, hogy a szabályok változnak jövőre, és az ilyen rendszerek használatát minden bizonnyal tiltják majd az új regulák.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Ajánlott híreink
Egyes pályákon tizedmásodperceket hozhat a Mercedes trükkös találmánya
Verstappen: Egy Mercedesszel is 2 tizeddel gyorsabb lennék Hamiltonnál
Marko: Gasly nem megy az Alpine-hoz, de a Red Bullhoz se
Rosberg nem akar F1-es csapatfőnök lenni
Ajánlott híreink

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!