Előszezoni tesztet rendezne Abu Dhabi - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Előszezoni tesztet rendezne Abu Dhabi

ADVERTISEMENT

Előszezoni tesztre pályázik 2014-re Abu Dhabi – a versenypálya üzemeltetője, Richard Cregan megerősítette, jó esély van arra, hogy az egyik téli gyakorlást Európán kívül tartják majd a Forma-1 csapatai.

Már korábban is pletykáltak arról, hogy a szigetország, sőt, Katar is vendégül látná a száguldó cirkuszt egy téli teszt erejéig, a Közel-Keleten ugyanis sokkal kedvezőbb időjárási körülmények között gyakorolhatnának a csapatok, mint a hűvös Európában.

„Vannak igények egy Európán kívüli előszezoni tesztre, ami érdekelhet minket” – mondta Richard Cregan, a Yas Marina versenypálya vezetője az AP hírügynökségnek nyilatkozva.

„Úgy tűnik, ez főképp az új motorokkal áll kapcsolatban, a csapatok ugyanis nyilvánvalóan szeretnék kipróbálni a 2014-es aggregátokat szélsőséges körülmények közepette is.”

A legfrissebbek

Előszezoni tesztet rendezne Abu Dhabi
Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat