Ferrari: Leclerc nem tehet róla - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Ferrari: Leclerc nem tehet róla

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke megdicsérte versenyzőjét, Charles Leclercet, szerinte a monacói ugyanis remek teljesítményt nyújtott az időmérőn azok után, hogy motorhiba miatt kénytelen volt kihagyni az Amerikai Nagydíj harmadik szabadedzését.
Ferrari, Charles Leclerc
Fotó: Scuderia Ferrari
ADVERTISEMENT

Leclerc már az Amerikai Nagydíj 3. szabadedzésén kezdetén kénytelen volt kiszállni autójából, miután a Ferrariban motorprobléma lépett fel – ezután a csapat azon dolgozott, hogy az időmérőig beszereljenek egy másik erőforrást autójába. 

Ez sikerült is az olaszoknak, és mivel egy korábban használt aggregátot kapott Leclerc, ezért nem kap rajtbüntetést, a kvalifikációját viszont jelentősen befolyásolta az, hogy nem tudott körözni az utolsó edzésen. 

Binotto, a Ferrari csapatfőnöke elmondta, Leclercnek borzasztóan nehéz dolga volt az austini kvalifikáción, de remekült helyt állt.

„Ha egy ennyire szép pole-sorozatod van, akkor természetesen azt reméled, hogy ez folytatódik” – mondta a szakember azok után, hogy Leclerc a nyári szünet után 4 pole pozíciót szerzett. „Bottas egy igazán nagyszerű kört teljesített, le a kalappal. A különbségek minimálisak, és könnyen alakulhatott volna másképp is.”

HIRDETÉS

„Kemény versenyre készülünk, ahol a gumikezelés kulcsfontosságú lesz. Erre felkészültünk. Charles nem tehet róla, hogy 4. lett. Semmit nem rontott el, de a harmadik edzésen egy meghibásodás miatt nem tudott vezetni. Itt pedig létfontosságú, hogy az utolsó tréningen felkészüljenek a kvalifikációra. A történtek fényében Charles nagyon jól teljesített.”

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

„Az elmúlt versenyeken a pole pozíciók nem hoztak szerencsét számunkra – talán most vasárnap majd másképp lesz, amikor nem legelölről indulunk majd” – bizakodott a csapatfőnök. 

Ferrari: Leclerc nem tehet róla
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján