Ferrari: Nem lehetünk elégedettek ezzel a fejlődéssel - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Ferrari: Nem lehetünk elégedettek ezzel a fejlődéssel

ADVERTISEMENT

Habár a Kanadai Nagydíjon Sebastian Vettel a győzelemért harcolhatott, Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke szerint nem lehetnek elégedettek a Montrealban elért fejlődéssel.

Vettel a vasárnapi futamon kiváló rajtot vett, és a verseny első felében magabiztosan vezetett, később azonban a jobban taktikázó Lewis Hamilton elé került, és győzött.

Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke elárulta, jó volt látni a fejlődést – főleg az időmérős gumihasználatot tekintve –, ugyanakkor rámutatott arra, rengeteg munka vár még rájuk.

„Mindig szerénynek kell lennünk, mert tudnunk kell, hol állunk” – mondta a szakember.

„De a csapat remekül reagált a számos dolog megértésével. Sikerült megtanulnunk, hogyan találjuk meg az autó megfelelő egyensúlyát, és hogyan dolgozzunk a gumikkal. Még ezen a hétvégén is hátrányban voltunk a Mercedesszel szemben – nem volt nagy ez a hátrány, de még nem vagyunk elég közel. Tovább kell dolgoznunk, hogy esélyünk legyen a győzelemre.”

HIRDETÉS

Montrealban a Ferrari látszólag jól kezelte a Pirelli abroncsait az időmérőn, ám azt még nem tudni, hogy ezt melegebb időjárási körülmények között is meg tudja-e ismételni.

Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata

„Majd meglátjuk Bakuban” – mondta Arrivabene.

„Ami biztos, hogy így kell folytatnunk. Minden pályának megvan a maga karakterisztikája, de amit Monaco után megtanultunk, hogy minden versenyre külön kell összpontosítanunk. Az alapok jók, és a motort itt megadta a választ azokra a kérdésekre, amik felmerültek.”

„A Monaco után elvégzett munka kifizetődött. Jobban értjük az autó bizonyos aspektusait. Érdekes futam és időmérő volt. Megéreztük a győzelem illatát, és a verseny után kissé csalódott voltam. De hideg fejjel csak azt mondhatom, elégedettek lehetünk azzal, amit itt elértünk.”

Ferrari: Nem lehetünk elégedettek ezzel a fejlődéssel
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen