Häkkinen szerint Hamilton és Verstappen aggasztó kockázatokat vállalt tavaly - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Häkkinen szerint Hamilton és Verstappen aggasztó kockázatokat vállalt tavaly

A korábbi Forma-1-es világbajnok, Mika Häkkinen azt mondja, számára elképesztő volt, hogy Lewis Hamilton és Max Verstappen milyen mértékű kockázatot vállalt be a 2021-es bajnoki küzdelem során.
2021 Italian Grand Prix, Sunday - LAT Images Lewis Hamilton Max Verstappen crash
Fotó: Mercedes
ADVERTISEMENT

A két versenyző hatalmas csatát vívott a világbajnoki címért az elmúlt idényben, győztesként pedig végül Verstappen került ki a párharcról. A két versenyző több alkalommal ütközött is egymással, a legnagyobb baleset a Brit Nagydíjon történt, amikor Hamilton támadás közben nekiütközött Verstappen autójának, a holland pedig hatalmas sebességgel vágódott bele a gumifalba. De Monzában is összeakaszkodtak a bajnoki riválisok, akkor Verstappen volt hátul, majd beszúrt riválisa mellé, koccanásuk után pedig Red Bullja a Mercedes tetején landolt.

Häkkinen – aki két világbajnoki cím után, 2001 végén intett búcsút a Forma-1-nek – pályafutása során, az 1995-ös Ausztrál Nagydíjon horrorisztikus balesetet szenvedett: autója egy defekt következtében a gumifalnak vágódott, a finn pilóta pedig a becsapódás után elveszítette az eszméletét, és lenyelte a nyelvét. A Forma-1 akkori főorvosa, Sid Watkins azonnali gégemetszés mellett döntött. Häkkinen életét a gyors orvosi beavatkozás megmentette, és folytatni tudta az autóversenyzést, 1998-ban és 1999-ben pedig világbajnok lett a McLarennel.

A korábbi F1-es pilóta a minap egy interjúban arról beszélt, szerinte Lewis Hamilton és Max Verstappen tavaly óriási kockázatokat vállalt – ennek oka pedig, hogy nem éltek még át olyat, mint amilyet ő Adelaide-ben.

„Hogy nekem is olyan-e a stílusom, mint amit ez a két versenyző mutatott? Nem igazán, nekem nem ez a stílusom, és ez azért van, mert volt egy nagyon csúnya balesetem” – mondta a finn ex-versenyző a Press Association hírügynökségnek adott interjújában.

HIRDETÉS

„Sok időt töltöttem kórházban, és ismerem a fájdalmat, ha a dolgok rosszra fordulnak. Ez a két versenyző viszont nem ismeri, szóval kockáztatnak, nagyon nagy kockázatokat vállalnak, és a versenyautó, illetve a pálya biztonságosságára hagyatkoznak.”

Häkkinen még néhány éve a Sky Sports F1 televíziónak nyilatkozva idézte fel emlékeit a félelmetes ausztráliai balesettel kapcsolatban, akkor azt mondta: „Felrobbant a gumi, és persze a legfélelmetesebb kanyarban történt, ahol óriási a sebesség, így nekicsapódtam a gumifalnak.”

A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar

„De voltak jó dolgok is: az orvosi csapat épp abban a kanyarban volt, a kórház 200 méterre volt, szóval sok pozitívum is volt. Ez a baleset viszont segített abban, hogy jobban értékeljem az életet, segített lelassulni egy kicsit. A baleset előtt mindig csak padlóig nyomtam anélkül, hogy tudnám, hogyan kell sétálni. Szóval segített abban, hogy megtanuljak előbb sétálni, és csak utána fussak. Sokkal higgadtabb lettem.”

Häkkinen szerint Hamilton és Verstappen aggasztó kockázatokat vállalt tavaly
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől