Friss hírek

Häkkinen: Verstappen és Hamilton bizonyította, a legjobbak is képesek hibázni

Meglepte a Red Bull szingapúri „kínos” hibája a Forma-1 1998-as és 1999-es világbajnokát, Mika Häkkinent, a finn azonban biztos benne, Max Verstappen a hétvégi Japán Nagydíjon be tudja biztosítani második világbajnoki címét. A McLaren egykori bajnoka arról is beszélt, Verstappen és Lewis Hamilton megmutatták, hogy még a legjobbak is képesek hibázni.

A holland pilótának erre már múlt hétvégén, Szingapúrban lehetősége lett volna, a Red Bull azonban meglepő hibát követett el az időmérő edzésen: egész egyszerűen túl kevés üzemanyagot töltött a címvédő autójába, akinek hiába volt esélye a rajtelsőségre, végül nem tudta befejezni mért körét. Verstappen így csak a 8. helyről rajtolhatott, a versenyt pedig végül a 7. pozícióban fejezte be – a bajnoki ünneplés tehát egyelőre elmaradt.

Mika Häkkinen a verseny után elárulta, igencsak meglepte őt a Red Bull hibája.

Hirdetés
 

„Ez egy olyan hétvége volt, ahol Max megnyerhette volna a világbajnokságot, de a csapat hibája nagyon sokba került a szombati időmérőn” – fogalmazott Häkkinen. „Elég szokatlan egy csapattól, hogy megkéri a versenyzőt, hogy szakítsa meg időmérős körét, főleg egy olyat, ami igazán jónak tűnt – és elég kínos volt, amikor utólag kiterült, hogy nem volt elegendő üzemanyag az autóban még egy kör teljesítésére.”

„A Red Bull az egész szezon során nagyon jól működött, szóval ez igazán meglepő volt.”

Häkkinen arról is beszélt, a nehéz körülmények nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Verstappen nem tudott visszakapaszkodni az élmezőnybe.

„Szerintem sokan számítottak arra, hogy Max szépen felzárkózik majd a 8. helyről, de a körülmények miatt rosszul rajtolt, és aztán időt veszített azzal, hogy a középmezőnyben csatázott. Szóval el kell felejteni ezt a hétvégét. Előfordulnak ilyen versenyek, még egy olyan idény során is, amikor rendkívül versenyképes vagy. Tovább kell lépned, és arra kell fókuszálnod, hogy a következő hétvége sokkal jobban sikerüljön. Nincs kétségem afelől, hogy a Red Bullnak fekszik majd a szuzukai pálya Japánban, és hogy Max bezsebeli a bajnoki címet. A csapatnak csupán meg kell bizonyosodnia arról, hogy nem követ el további hibákat.”

A vasárnapi versenyen egyébkét Verstappen, illetve a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton is hibázott a nehéz körülmények között. Bár nem estek ki, mindketten pozíciókat veszítettek.

„Max és Lewis hibája csak azt mutatta, hogy mindenki más milyen fantasztikus munkát végzett!” – folytatta a finn. „Könnyű elveszíteni a tapadást ilyen körülmények között, melyek túl jók az intermediate-gumikhoz, de komoly kihívást jelentenek slickeken. Ez egy emlékeztető arra, hogy bárki – még tapasztalt világbajnokok – is elszúrhatják, amikor a határokat feszegetik. Mivel mindenki tökéletességet vár az olyan pilótáktól, mint ők, ha hibáznak, az elég sokkolónak hat!”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Häkkinen: Verstappen és Hamilton bizonyította, a legjobbak is képesek hibázni
A Red Bullt nem ijeszti meg a Mercedes felzárkózása
Eldőlt: Teltházas lesz a 2023-as Forma-1-es Magyar Nagydíj
Brown Binotto távozásáról: Egy F1-es csapat sikereinek kulcsa a stabilitás
Steiner: A 2023-as Ferrari-motor „bomba” lesz!
Az Aston Martinnál el vannak ájulva Alonsótól

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!