Hamilton: Le a kalappal Button előtt! - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Hamilton: Le a kalappal Button előtt!

ADVERTISEMENT

Lewis Hamilton csakis szuperlatívuszokban tudott beszélni csapattársáról, aki az idei évben már nem egyszer döntött jobban nála a gumiválasztást illetően, hiszen Ausztráliában is egy remek taktikai húzással szerezte meg a futamgyőzelmet.

Jenson Button kiválóan mérte fel a körülményeket, és döntött úgy, hogy nem hajt ki intermediate gumikért, mikor először rázendített az eső a Kínai Nagydíjon.

A brit pilóta ezzel hatalmas előnyre tett szert legközelebbi ellenfeleivel szemben, akiket végig maga mögött tartva, győzelmet aratott Sanghajban.

„Gratulálok Jensonnak, hihetetlen munkát végzett, és az idei évben már nem először választotta meg jobban a gumikat nálam” – mondta Hamilton a verseny utáni sajtótájékoztatón, ahol elismerően beszélt csapattársáról.

A 2008-as világbajnok azonban elmondta, hogy bár rosszul taktikázott, egy kiváló versenyt teljesített, hiszen azt követően, hogy visszacsúszott a középmezőnybe, feltornázta magát a második helyre, és az utolsó körökben kis híján még Buttont is megelőzte.

Hamilton visszaszólt a kritikusoknak: „Nagyszerű érzés volt elhallgattatni bizonyos embereket”

HIRDETÉS

„Egy nagyon mozgalmas versenyem volt” – magyarázta. „Az eleje sem volt egyszerű, mivel az időjárás képe folyamatosan változott, így nagyon nehéz volt megválasztani a helyes gumistratégiát.”

„Az utolsó pillanatban döntöttem úgy, hogy kiállok intermediate abroncsokért, már a kanyar felénél jártam, mikor irányt váltottam a boxutca felé, de mint utólag kiderült, ez nem volt jó döntés, hiszen néhány körrel később vissza kellett térnem a száraz gumikért.”

„Mindketten kiváló munkát végeztünk, és a csapat fantasztikusan dolgozott. Nagyon jól reagáltunk az egyes eseményekre, kiváló csapatmunka volt.”

Hamilton: Le a kalappal Button előtt!
Hadjar: „Még mindig meg kell csípnem magam” – furcsa érzés a Red Bullnál Verstappen mellett
Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar