Hamilton: Meg kell nyernem az időmérőt! - F1VILÁG.HU

Hamilton: Meg kell nyernem az időmérőt!

HIRDETÉS
A Mercedes hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton azt mondja, minden tőle telhetőt megtesz majd azért, hogy megnyerje a szombati időmérő edzést Törökországban, és minimalizálja a rajtbüntetés okozta károkat.
2021 Dutch Grand Prix, Sunday - Steve Etherington Lewis Hamilton

A címvédőt motorcsere miatt 10 rajthellyel sorolják majd hátra az időmérő edzésen, így a legjobb esetben is csak a 11. pozícióból indulhat.

Hamilton remek formában kezdte az isztambuli hétvégét, hiszen mindkét szabadedzésen a leggyorsabb volt. Elégedett is az autóval, bár tudja, javulniuk kell még.

„Nagyon jó beállításokkal kezdtünk” – mondta a címvédő a Sky Sports F1 televíziónak.

„Az első edzés igazán erősre sikeredett. A pálya javul, és teljesen másmilyennek tűnt, amikor a második edzésen pályára gurultunk. Elvégeztünk néhány változtatást, amik rendben voltak. De nem vagyok biztos benne, hogy olyan jó volt, mint az első edzésen.”

„Szóval sok mindent találhatunk még, ezek remélhetőleg előrevisznek bennünket. Azt hiszem, holnapra tudunk még javulni egy kicsit, és jobbak lehetünk holnap, ha nem esik.”

„Utána viszont rengeteg dolgom lesz vasárnap. Akárhogy is lesz, megpróbálok arra fókuszálni, hogy a legtöbbet hozzam ki a helyzetből.”

Hamilton hozzátette, bízik abban, hogy a leggyorsabb tud majd lenni az időmérőn.

„A pole-ban kell lennem, hogy minimalizáljam a büntetés okozta károkat. És szükség lesz az autó megértésére, hogy a legtöbbet tudjam kihozni belőle a hosszú etapon. Próbáljuk megtalálni a megfelelő egyensúlyt. De nem sokban különbözik ez a mostani egy átlagos hétvégétől.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Hamilton: Meg kell nyernem az időmérőt!
Alonso a vétkes, megbüntették a versenybírók
Hamilton: Norrisnak be kellett volna sorakoznia mögém
Sainz Alonsót kritizálja, Leclerc-től elnézést kér
Leclerc szerint Sainz átlépte a határt a sprintfutamon
Norris csalódott a hiba miatt, ráadásul a McLaren tempója sem volt jó

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!