Három DRS-zóna lesz az F1-es idénynyitón - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Három DRS-zóna lesz az F1-es idénynyitón

Fotó: Sahara Force India
Esteban Ocon, Lance Stroll, Jolyon Palmer, Stoffel Vandoorne, train, follow 2017/AustralianGP
ADVERTISEMENT

Három DRS-zóna áll majd a versenyzők rendelkezésére a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj helyszínén, Melbourne-ben – jelentette be a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).

Az ausztrál versenypályán eddig egy érzékelési pont volt – 13 méterrel a 14es kanyar előtt –, ezt követően pedig a 16-os kanyar kijáratánál, valamint a 2-es kanyar kijáratánál nyithatták autóik hátsó szárnyait a versenyzők.

A 2018-as szezonnyitóra azonban módosított az FIA: egy újabb érzékelési pontot helyeztek el a pálya középső szakaszán, így a versenyzők a 12-es és a 13-as kanyarok között is használhatják majd a DRS-rendszert.

Az Ausztrál Nagydíj szervezői egyébként az izgalmak növelése érdekében szerették volna kicsit áttervezni a melbourne-i pályát, végül azonban arra jutottak, hogy a tervezett módosítások nem járnának olyan komoly előnyökkel.

Három DRS-zóna lesz az F1-es idénynyitón
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján