A kérdésben megszólalt a Honda Racing Corporation elnöke, Koji Watanabe is, aki megerősítette: a FIA valóban fontolóra vette a V10-es erőforrások visszahozatalát 2028-tól – ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a japán gyártó egyelőre nem kapott részletes technikai tájékoztatást a tervekről.
„Tudjuk, hogy a FIA célja az, hogy 2028-tól újra bevezesse a természetes szívású V10-es motorokat. Ugyanakkor részletes információkat még nem kaptunk. A szövetség szervez találkozókat a motorbeszállítókkal, és mi szeretnénk előbb ezeken részt venni, mielőtt állást foglalnánk” – fogalmazott Watanabe.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Jelenleg semmilyen konkrét részlettel nem rendelkezünk. Nem tudjuk megítélni, hogy ezek a motorok elfogadhatóak lennének-e hatékonysági szempontból. Először szeretnénk pontosan megérteni, mit javasolnak, s csak ezt követően indítanánk el az érdemi vitát.”
HIRDETÉS
Watanabe egyértelművé tette: a Honda részéről a Forma-1-es visszatérés kulcsa az elektromos meghajtás és a hibrid technológia fejlesztése volt, nem pedig egy kizárólag belső égésű erőforrásokra épülő jövőkép.
HIRDETÉS
„Ami a Hondát illeti, a fő motivációnk az F1-be való visszatérésre az elektromosítás és a hajtáslánc-technológia. A kizárólag belső égésű motorok felé tett lépés nem szolgálja a céljainkat.”
A Honda 2026-tól újra gyári motorbeszállítóként vesz részt a Forma-1-ben, az Aston Martin csapatával lépnek partnerségre – miközben a Red Bull a Forddal lép szövetségre, és épít saját erőforrást 2026-ra. A háttérben egyre erősebben sejlik fel a politikai motiváció: szakértők szerint Mohammed Ben Sulayem, a FIA elnöke a V10-es koncepció felvetésével az újraválasztási kampányának próbál lendületet adni – a szándék tehát inkább kommunikációs természetű lehet, semmint technikai megalapozottságú.
Az FIA együléses versenyzésért felelős divíziójának vezetője, Nikolas Tombazis nemrég egyértelművé tette, a motorszabályok megváltoztatása csak és kizárólag konszenzus alapján történhet.
HIRDETÉS
„Mindenekelőtt kötelességünk igazságosnak lenni, hiszen sokan rengeteget fektettek be” – fogalmazott Tombazis. „Ha kilencen támogatnak egy változást, de egy szereplőt méltánytalanul érintene az, akkor őt is igyekszünk megvédeni. Nem fogunk egyszerű többség alapján dönteni. Konszenzusra törekszünk – ha ez nem sikerül, maradunk a jelenlegi iránynál.”
HIRDETÉS




