Utoljára hat éve, a 2019-es Olasz Nagydíjon ért el annyira előkelő eredményt a Forma-1-ben Nico Hülkenberg, mint amit ma a barcelonai aszfaltcsíkon sikerült összehoznia. A 15. pozícióból rajtolva bár a hatodik helyen intették le, Max Verstappen időbüntetése miatt hivatalosan az ötödik helyen rangsorolják. A nagyszerű eredmény kapcsán Hülkenberg a jól sikerült első körét és a jól vezethető Saubert emelte ki, mint fontos tényezőket.
„Ma minden a helyére került. Jó volt a rajtom és óriási volt az első köröm, amely során jó néhány helyet javítottam. Ez megalapozta a versenyemet. A fejlesztéseink jól működtek, az autó ideális egyensúllyal rendelkezett, amit nagyon élveztem.”
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A német pilóta szerint a mai versenyében nagy szerepet játszott az is, hogy az időmérő edzésről való korai kiesése miatt több új szett Pirellivel is rendelkezett a versenyen.
HIRDETÉS
„A biztonsági autóig a nyolcadik helynél több nem volt számomra kilátásban, de aztán megkavarták a paklit. Utólag egyértelmű, hogy a Q1-es kiesésem és az így megspórolt új abroncsaim repítettek ma idáig. Ironikus, de jól jártunk vele.”
HIRDETÉS
Hülkenberg futamának messze leglátványosabb mozzanatát az utolsó néhány kör során láthattuk, amikor maga mögé tudta utasítani a hatodik helyet birtokló Lewis Hamiltont. Hülkenberg ennek kapcsán kihangsúlyozta, hirtelen nem lett ennyire gyors a Sauber, egyszerűen ekkora plusz tempót jelentett számára a gumielőnye.
„Azt hiszem, Lewis használt lágyakon volt, én pedig teljesen újakon mentem. Ez mutatja, mennyit számít az abroncsok elhasználtsága, egyetlen kör is nagyon sokat kivesz a teljesítményükből. Emiatt nem mondanám, hogy egy súlycsoportban vagyunk velük, de sikerült fejlődnünk.”
HIRDETÉS




