Friss hírek

Izraeli színekbe bújik a Ferrari orosz tesztpilótája

Robert Shwartzman idén valószínűleg pályára fog hajtani Forma-1-es hétvégén a Ferrari színeiben, a 22 éves pilóta pedig kettős állampolgársága révén megoldást talált arra, hogy megússza az orosz versenyzőknek a háború kirobbanása óta járó bánásmódot.

Az F1 idéntől bevezetett egyik új szabálya, hogy a szezon során minden csapatnak legalább két alkalommal egy fiatal versenyzőt kell autóba ültetnie egy szabadedzésen. A Ferrarinál Shwartzmannak szánták ezt a szerepet, aki idén már nem is versenyez a Forma-2-ben, hanem F1-es nevelőcsapatánál segédkezik főállásban, bízva abban, hogy hamarosan versenyzői ülést is kap valamelyik istállónál. Az orosz-ukrán háború nyomán az orosz sportolókra kivetett szankciók azonban az autósportban is megnehezítették az országból származó pilóták életét: Nikita Mazepin el is veszítette az ülését, míg az F3-ban Alexander Smolyar semleges színekben indul.

Ez az opció Shwartzman számára is nyitva állt, ám a fiatal orosznak lehetősége nyílt másik állampolgárságához nyúlni, ezáltal pedig a kellemetlen procedúrákat is elkerülheti, sajtóértesülések szerint így például nem is kell aláírnia azt a dokumentumot, amelyben elítéli az orosz háborút. A versenyző döntéséről a Ferrari csapatvezetője, Mattia Binotto beszélt Imolában.

Hirdetés
 

„Robert Izraelben született, így izraeli útlevele is van. Így pedig az orosz licenszre sincs szüksége” – mondta Binotto. „Voltak együttműködései orosz vállalatokkal, de minden velük lévő megállapodását megszakította. Továbbra is a tesztpilótánk marad tehát, és ha lesz lehetőség arra, hogy vezessen, akkor valószínűleg ezt lehetővé is tesszük majd neki.”

Bár izraeli versenyző még nem volt az F1-történelemben, ahhoz egyáltalán nem kell messzire visszamenni, hogy a zsidó állam zászlaját fedezzük fel egy versenyhétvége eredménylistáján, hiszen az elmúlt két szezon során összesen hat alkalommal kapott lehetőséget F1-es szabadedzésen a Williamstől az izraeli Roy Nissany – legutóbb a tavalyi Osztrák Nagydíjon.

A Ferrari még nem döntött arról, melyik hétvégéken használja fel a fiatal versenyzőknek járó lehetőséget.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Izraeli színekbe bújik a Ferrari orosz tesztpilótája
Sainz: A debütálásom óta nem tanultam annyit az F1-ben, mint idén
Változhatnak a motorcsere miatti büntetések a Forma-1-ben
Brundle: Binotto Ferraritól való távozása egy kicsit furcsa
Bővíti infrastruktúráját az Audi az F1-es csatlakozás előtt
Hivatalos: Nem lesz Kínai Nagydíj 2023-ban sem

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!