Lépj be az F1Világ Paddockba és kövesd velünk a Francia Nagydíj eseményeit!

  Friss hírek

Kedden tárgyalóasztalhoz ülnek a FOTA tagjai

Az Autosport című brit szaklap értesülései szerint kedden összegyűlnek a Forma-1-es Csapatok Érdekvédelmi Szervezetének (FOTA) tagjai, hogy megvitassák, merre tovább azt követően, hogy a Red Bull és a Ferrari bejelentette, kilép a társulásból.


Az Autosport című brit szaklap értesülései szerint kedden összegyűlnek a Forma-1-es Csapatok Érdekvédelmi Szervezetének (FOTA) tagjai, hogy megvitassák, merre tovább azt követően, hogy a Red Bull és a Ferrari bejelentette, kilép a társulásból.

A fent említett két alakulat azt követően döntött úgy, hogy hátat fordít a FOTA-nak, hogy a csapatok nem tudtak megállapodásra jutni a költségekre korlátozására vonatkozó egyezmény (RRA) kapcsán.

Habár kilépésük csupán két hónap múlva, február elején válik hivatalossá, többen már most látják ennek előnyeit.

Az egyik istálló csapatfőnöke – aki kilétét nem kívánta felfedni – úgy nyilatkozott, a Ferrari és a Red Bull távozása lehetővé teszi, hogy a szervezet pozitív irányba mozduljon el.

„Most könnyebben hozunk majd meg bizonyos döntéseket, nem lesznek ilyen hosszan tartó ügyek, nem blokkolják egymást folyamatosan bizonyos csapatok” – nyilatkozta a szakember. „Szóval majd kiderül, hogy is állunk a találkozó után.”

Hétfőn a Mercedes vezetői is kiálltak a FOTA jövője mellett: a német gyártó szerint továbbra is rendkívül fontos az egység.

„Azt gondolom, a FOTA létjogosultsága elengedhetetlen” – magyarázta Norbert Haug, a Mercedes motorsport igazgatója.

Az Autosport egyébként nemrégiben úgy értesült, a Red Bull, a Ferrari, a McLaren és a Mercedes hamarosan tárgyalóasztalhoz ül, hogy saját körben vitassa meg az RRA-val kapcsolatos nézeteit.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!