Kiderült, ki lesz a Cadillac F1-es csapatfőnöke - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Kiderült, ki lesz a Cadillac F1-es csapatfőnöke

A Marussia egykori csapatfőnöke, Graeme Lowdon lesz a Cadillac Forma-1-es csapatának csapatfőnöke — erősítették meg csütörtökön.
General Motors, Cadillac, GM
Fotó: General Motors
ADVERTISEMENT

Az amerikai autógyártó anyavállalata, a General Motors nemrégiben megállapodásra jutott a Forma-1 vezetőségével, ennek eredményeképpen pedig a Cadillac 2026-ban 11. csapatként csatlakozhat a királykategória mezőnyéhez.

Az istálló az első két évben még vásárolt motorokkal versenyez majd az F1-ben, 2028-tól azonban a tervek szerint már a General Motors gyári erőforrásait használhatja. Mindeközben az Andretti Global által felállított silverstone-i központban tovább folytatódnak az első F1-es autó fejlesztési munkálatai.

Csütörtökön pedig kiderült az is, a Virgin/Marussia F1-es csapatát 2010 és 2015 között irányító Graeme Lowdon lesz a Cadillac csapatfőnöke.

„Igazán nagy megtiszteltetés számomra, hogy kineveztek ennek az izgalmas új csapatnak a csapatfőnökévé, és szeretném megköszönni mindenkinek a bizalmat, amelyet belém vetettek” — mondta Lowdon a kinevezés kapcsán.

HIRDETÉS

„Úgy gondolom, hogy a Forma-1 a világ legnagyszerűbb csapatsportja, és a csapatok mindig az emberekről szólnak. Ez egy olyan csapat, amely valódi szenvedéllyel és vággyal közelít a versenyzéshez, és megvan a tapasztalatunk és szakértelmünk ahhoz, hogy ezt megvalósítsuk.

Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban

„A versenyzés a szívében van mindennek, amit csinálunk. Ez az, amit egy csapatban látni szeretnék, és igazán szeretnék ennek a részese lenni. Nem becsülöm alá a rám váró feladatot, és a legnagyobb tisztelettel vagyok a versenytársaink iránt. Izgatottan várom a versenyzés kihívását. Közben pedig a munkánk teljes gőzzel folytatódik.”

A Cadillac közleményében hangsúlyozta, hogy az 59 éves Graeme Lowdon „kiterjedt háttérrel rendelkezik a csapatmenedzsment, a mérnöki munka és a világbajnoki szintű működés terén, beleértve a Forma-1-et és a hosszútávú versenyzést is”, továbbá „bizonyított képességei révén hatalmas tudást és szakértelmet hoz az alapoktól épülő csapatba.”

A TWG vezérigazgatója, Dan Towriss így nyilatkozott: „Graeme az elmúlt két évben tanácsadóként segítette csapatunkat, miközben felépítettük működésünket. Tapasztalata a Forma-1 és más motorsportprojektek technikai és vezetői oldalán jól szolgálja majd őt a Cadillac Forma-1-es csapatának építése során.”

A General Motors elnöke, Mark Reuss hozzátette: „Nagy öröm volt Graeme-mel dolgozni az elmúlt két évben, és izgatottak vagyunk, hogy ő vezeti majd csapatunkat a 2026-os Forma-1-es rajtrácsra, mint csapatfőnök.”

„Kiváló versenyzési szakértelemmel rendelkezik, tudja, hogyan kell egy magas teljesítményt nyújtó csapatot összeállítani, és megtestesíti azokat az értékeket, amelyeket a Cadillac Forma–1-es csapata minden tevékenységében képviselni fog, akár a pályán, akár azon kívül.” 

Kiderült, ki lesz a Cadillac F1-es csapatfőnöke
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen