Leclerc: Sokat gyorsultunk a kanyarokban

TEST T2 BARCELLONA 2020 - MERCOLEDÌ 26/02/2020 Charles Leclerc Ferrari
Fotó: Scuderia Ferrari
A Ferrari ifjú versenyzője, Charles Leclerc szerint jelenleg lehetetlen megmondani, hogy állnak a Mercedeshez, illetve a Red Bullhoz képest. A monacói fél napot töltött el szerdán az SF1000-es volánja mögött, a szél azonban elmondása szerint megnehezítette a dolgát.

Leclerc délután vette át a Ferrari autójának volánját Sebastian Vetteltől, négy óra alatt pedig 80 kört tett meg a barcelonai versenypályán.

A monacói és csapata a hosszú etapokra, illetve az autó beállításaira fókuszált, és kipróbálta a Pirelli azon abroncsait, melyeket a gumigyártó Zandvoortba visz majd magával. Leclerc végül 1 perc 18,244 másodperces idővel a 13. helyen zárta a napot, 1,3 másodperccel lemaradva az élen végző Robert Kubicától (Alfa Romeo).

„Jó volt visszaülni az autóba, habár a délutánra felerősödő szél bonyolultabbá tette a programunkat, hiszen az autó kezelésével kapcsolatban gyűjtött adatokra nem támaszkodhatunk teljesen” – mondta a 22 esztendős versenyző.

„De legalább jó sok kört meg tudtunk tenni, és előreléptünk az autó megértésében. A tesztnap utolsó perceiben a szél elcsendesedett, és sikerült egy megbízhatóbb etapot futni a visszajelzések tekintetében.”

„Sokat dolgoztunk az autón, szerintem találtunk is pozitív dolgokat, az utolsó etap is meglehetősen pozitív volt. Tovább kell folytatnunk a munkát.”

„Jelenleg lehetetlen összehasonlítani magunkat a riválisokkal. A következő két napban is magunkra összpontosítunk, és próbálunk mindent kihozni az autóból.”

Leclerc azt mondja, annak örül, hogy sikerült növelniük autójuk leszorítóerejét, ezáltal pedig gyorsabbak tudnak lenni a kanyarokban.

„A harmadik szektor a legtechnikásabb, hiszen ott van a legtöbb kanyar. És meggyőződésem, hogy sokat fejlődtünk ebben a tekintetben, gyorsabb tudok lenni ezekben a kanyarokban. Ez pedig jó. Ez volt a célunk az idei évre. És azt gondolom, rendben vagyunk ezen a téren.”

„Úgy gondolom, a legfőbb erősség a kanyarokban mutatott sebesség. De még dolgoznunk kell az autónk egyensúlyán, hogy jobban összeálljanak a dolgok a kanyarbejárattól egészen a kanyarkijáratig. De ez teljesen normális a teszteken.”

A Ferrari versenyzője azt mondja, az erőviszonyokkal kapcsolatban a melbourne-i idénynyitóig csak találgatni tudnak.

„Hogy lássuk a gyengeségeket, szerintem várnunk kell a melbourne-i időmérőig, amikor is mindenki ugyanannyi üzemanyaggal gurul pályára, és amikor mindenki a maximumot hozza ki autójából.”

„Még én sem tudom, hol állunk. Magunkra fókuszálunk. Tavaly azt gondoltam, többé kevésbé átláttam, hol is tartunk, de nem így volt, amikor megérkeztünk az első versenyre.”

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!