Lowe a Williams technikai igazgatója és résztulajdonosa lett - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Lowe a Williams technikai igazgatója és résztulajdonosa lett

ADVERTISEMENT

Paddy Lowe lett a Williams Forma-1-es csapatának technikai igazgatója, emellett pedig részesedést is vásárolt a brit istállóból” – jelentették be csütörtökön.

A neves szakember még januárban intett búcsút a Mercedes csapatának, és szinte nyílt titok volt, hogy hamarosan a William alakulatánál folytatja pályafutását.

A hivatalos bejelentést végül csütörtökön ejtették meg, és kiderült az is, nemcsak technikai igazgatója, hanem résztulajdonosa is lesz a patinás brit csapatnak.

„Mindig mélyen tiszteltem a Williams csapatát” – hiszen ez volt az első csapatom a Forma-1-ben” – mondta Lowe.

Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra

„Óriási megtiszteltetés vezető szerepben visszatérni, mint ahogy az is, hogy az istálló résztulajdonosa lehetek. Rendkívül motivált vagyok, szeretném kivenni a részem abból, hogy ismét sikerre visszük a csapatot.”

HIRDETÉS

Lowe 2013-ban csatlakozott a Mercedeshez, korábban pedig a McLaren technikai igazgatójaként is tevékenykedett a Forma-1-ben.

Lowe a Williams technikai igazgatója és résztulajdonosa lett
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen