Maldonado Buttont kritizálja - F1VILÁG.HU

Maldonado Buttont kritizálja

HIRDETÉS

Pastor Maldonado csalódott a Szingapúri Nagydíjat követően – a venezuelai Jenson Buttont okolja kettejük ütközése miatt, és elmondta, a baleset tönkretette a versenyét.


Pastor Maldonado csalódott a Szingapúri Nagydíjat követően – a venezuelai Jenson Buttont okolja kettejük ütközése miatt, és elmondta, a baleset tönkretette a versenyét.

Habár a versenybírák úgy határoztak, Button és Maldonado balesete miatt egyik versenyzőt sem szankcionálják, a Lotus versenyzője szerint egyértelműen a brit volt a hibás, a pálya azon részén ugyanis nem lehet előzni.

„Ez egy nagyon nehéz verseny volt számomra. A McLarennel történt ütközés kicsi volt, de elég ahhoz, hogy eltörjön a diffúzorom.”

„A belső ívet védtem, és nem tudom, hogy Jenson hol akart megelőzni engem. Ez egy nagyon szűk kanyar, és nem volt esélye előzni. Ez azt okozta, hogy a hátsó gumiknál teljesítményt veszítettünk, éppen akkor, amikor spórolni akartunk velük.”

Maldonado hozzátette, az eset a taktikájukat is teljesen keresztbehúzta, a plusz kiállás miatt rengeteg időt veszítettek, így csupán a 12. pozícióban végzett a versenyen.

„Sajnos így nem tudtam tartani a tempót és a gumikat sem tudtuk jól kezelni, szóval be kellett iktatnunk egy extra, nem tervezett bokszkiállást.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!