Massa feledtetné a Hockenheimben történteket - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Massa feledtetné a Hockenheimben történteket

ADVERTISEMENT

Feledtetné a rajongókkal a 2010-es Német Nagydíjon történteket a Ferrari versenyzője, Felipe Massa.

Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata

A 2008-as év ezüstérmese a brazil médiának adott nyilatkozatában elmondta, természetesen tisztában van azzal, hogy a hockenheimi eset – amikor is az első helyen haladva maga elé engedte csapattársát, Fernando Alonsót, aki így az utolsó versenyig harcolhatott a bajnoki címért – sokáig megmarad az emberek emlékezetében, ám mindent megtesz azért, hogy 2011-ben jó eredményekkel feledtetni tudja a kínos esetet.

„Az emberek emlékezetében élénken él egy ilyen súlyos eset” – vallotta be Massa.

„Egy győzelmet sokkal könnyebben elfelejtenek, mint egy ehhez hasonló dolgot. Nekem azonban nem ez jár a fejemben, szeretnék megnyerni annyi versenyt, amennyit csak lehet, hogy harcolhassak a világbajnoki címért.”

„Egy jó eredmény után az emberek megváltoztathatják álláspontjukat, még a történtek ellenére is. Tudom, hogy még mindig nagyon sok támogatóm van, különösen hazámban.”

HIRDETÉS

Massa hozzátette, nagy segítséget jelent számára, hogy rajongói támogatják őt, és mindvégig kiállnak mellette.

„Természetesen nem gratulálnak nekem úton-útfélen, de mindig azt mondják nekem, hogy maradjak erős és emelt fővel versenyezzek, ez pedig sokat segít.”

Massa feledtetné a Hockenheimben történteket
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen