Ocon: Repülőrajt, majd két ütközés a nyitókörben - F1VILÁG.HU

Ocon: Repülőrajt, majd két ütközés a nyitókörben

HIRDETÉS
Bár jól indult, végül kiábrándító véget ért Esteban Ocon törökországi versenye. A Renault francia pilótája bombarajtot vett Isztambulban, ám egy körön belül kétszer is balesetbe keveredett.
Esteban Ocon (FRA) Renault F1 Team RS20.
Turkish Grand Prix, Saturday 14th November 2020. Istanbul, Turkey.

Ocon a 6. helyről vágott neki a Török Nagydíjnak, az első kanyarban pedig már a 3. pozícióért csatázhatott.

A trükkös körülmények között viszont nem volt egyszerű a mezőny dolga, a Renault versenyzője pedig épp csapattársával, a szintén kiválóan startoló Daniel Ricciardóval koccant.

Ocon a baleset miatt megpördült, és rengeteg pozíciót veszített, ám nem adta fel. A 9-es kanyarban aztán Valtteri Bottas volt túl optimista, próbálta őt kifékezni, aminek ismét egy koccanás lett a vége, a Renault pedig defektet kapott.

A fiatal pilóta keményen próbálkozott a versenyen, de csak a 11. helyre tudott felkapaszkodni, így pont nélkül zárta a futamot.

„Sajnos egy nagyon trükkös verseny volt ez” – mondta a francia pilóta.

„Repülőrajtot vettünk, ami briliáns volt. Jó eséllyel a valaha volt legjobb rajtom! Rámentem a 3. helyre. Még meg kell néznem a videót, de egy nagyon balszerencsés incidens volt az 1-es kanyarban.”

„Lewis [Hamilton] volt Daniel [Ricciardo] belső oldalán, Daniel nyitott a kormányon, és aztán hozzáért az autóm hátuljához, ami miatt megpördültünk.”

„Aztán folytatni tudtam, és nagyon jó formában nyomta – egy kicsit rosszabban azért, de még így is jó volt. És aztán nekem ütközött Valtteri [Bottas] a 9-es kanyarban. Elrontotta a féktávot ismét. Szóval kétszer történt ugyanaz, de ekkor már a bokszba kellett hajtanom egy defekt miatt.”

„Ez pedig teljesen tönkretette a versenyemet. És bár nem volt biztonsági autó, meg ilyesmi, fel tudtam kapaszkodni a 11. helyre – elég messziről. Szóval a tempó igazán szolid volt.”

Hirdetés

„Szerintem értékes pontokat szerezhettünk volna ma, de úgy tűnik, mostanában nagyon balszerencsés vagyok. Remélem, hogy fordul majd a kocka.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!