Piastri az egész időmérőn ellentmondást nem tűrő teljesítményt nyújtott, és miközben csapattársa, Lando Norris nem tudott kellően erős kört futni a Q3-ban, ő magabiztosan szerezte meg a rajtelsőséget a szahíri éjszakában.
A McLaren versenyzője az időmérőt követően azt mondta, az autó remekül működik, ő pedig abszolút jól érzi magát benne.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Alapvetően egész hétvégén magabiztosnak éreztem magam” — mondta az ausztrál versenyző. „A nyitóedzés szerintem mindannyiunk számára egy tapasztalás volt, inkább érződött raliautónak, mint F1-es autónak. De onnantól kezdve nagyon kényelmesen éreztem magam az autóban, a harmadik edzésen is remek volt a tempónk.”
HIRDETÉS
„Aztán az időmérőn a többiek egy kicsit közelebb kerültek, mint szerettem volna, de sikerült megfutni a köröket, amikor igazán számított, és ez volt a legfontosabb. Szóval nagyon-nagyon elégedett vagyok.”
HIRDETÉS
Arra a felvetésre, hogy tisztább versenye lehet-e vasárnap abból fakadóan, hogy csapattársa, Lando Norris csak a 6. legjobb köridőt érte el az időmérőn, Piastri kifejtette: „Meglátjuk! Először érjünk oda az 1-es kanyarhoz elsőként! Majd meglátjuk, hogy alakul. Kényelmesen alakult eddig a hétvége, és nincs jobb rajthely a pole-nál, szóval izgatottan várom a versenyt.”




