Red Bull: Binotto távozásával csak gyengül a Ferrari - F1VILÁG.HU

Red Bull: Binotto távozásával csak gyengül a Ferrari

HIRDETÉS
A Red Bull motorsport-tanácsadója, Helmut Marko szerint ők, illetve a Mercedes lehetnek a nyertesei annak, hogy a Ferraritól távozik Mattia Binotto csapatfőnök.

Az olasz istálló még hetekkel ezelőtt jelentette be, hogy az idei év végén Binotto 28 év után távozik a csapattól, múlt héten pedig az is kiderült, helyét az Alfa Romeótól érkező Frederic Vasseur veszi át Mivel Binotto egyszemélyben látta el a csapatfőnöki teendőket, valamint a technikai igazgatói feladatokat is, a Scuderiánál jó eséllyel további átszervezések történnek majd a közeljövőben.

Helmut Marko a minap elárulta, ő személy szerint nem teljesen érti a döntést, szerinte ugyanis Binotto teljesen alkalmas volt a patinás olasz istálló vezetésére – csupán segítségre lett volna szüksége.

„A Ferrari esetében nem teljesen értem a változtatást” – mondta Marko az Auto Motor und Sport című német szaklapnak adott interjújában. „Kiváló technikusnak és politikusnak tartom Binottót. Egyszerűen felőrölte a feladat. De elég lett volna, ha kineveznek mellé egy sportigazgatót, aki segíti őt a pályán, illetve a stratégiával.”

„Egy új ember érkezésével, akinek számos egyéb dolga is lesz, szerintem gyengülni fog a Ferrari.”

Arra a kérdésre, hogy a Ferrari főnökváltásának nyertese a Red Bull és a Mercedes lehet-e, Marko így felelt: „Határozottan. A stabilitás és a folytonosság révén.” 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!