Sainz: Vasárnap élnünk kell a lehetőségekkel! - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Sainz: Vasárnap élnünk kell a lehetőségekkel!

Carlos Sainz, a Ferrari versenyzője úgy gondolja, a Magyar Nagydíj vasárnapján jó lehetőségek adódhatnak számára a 4. helyről indulva, amelyeket adott esetben muszáj lesz megragadniuk — így nincs helye hibának a versenyen. 
Carlos Sainz, Ferrari
Fotó: Scuderia Ferrari
ADVERTISEMENT

A Ferrari teljesítménye az elmúlt hetekben elmaradt az élmezőnyétől, azonban most módosított padlólemezzel érkezett Magyarországra az istálló, amitől mindenképpen javulást vártak a teljesítményükben. Sainz szerint ez megtörtént, azonban a 4. hely volt a maximum, amit elérhettek az időmérő edzésen.

„Összességében jól sikerült a kvalifikációnk, nagyon erős köröket futottunk, amikor pályán voltunk, a határig nyomtuk“ — nyilatkozta Sainz. 

„Fejlődtünk egy kicsit ezen a hétvégén, de az eredménytáblát nézve azt hiszem, a 4. hely volt a legjobb, amit elérhettünk.“

A spanyol pilóta felhívta a csapat figyelmét arra, hogy nem hibázhatnak vasárnap, hiszen ilyen szoros küzdelemben ezt nem engedhetik meg maguknak. 

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

HIRDETÉS

„Vasárnap rendkívül koncentráltnak kell lennünk az egész versenyen, mert adódhatnak lehetőségek, és meg kell bizonyosodnunk róla, hogy tudunk élni velük.  Versenyre fel!“

A legfrissebbek

Sainz: Vasárnap élnünk kell a lehetőségekkel!
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet