Sokat vár Belgiumtól a Williams párosa - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Sokat vár Belgiumtól a Williams párosa

ADVERTISEMENT

Magabiztosan, a pontszerzés reményében várják a Forma-1-es Belga Nagydíjat a Williams versenyzői.

Pastor Maldonado, a Spanyol Nagydíj győztese a minap arról beszélt, nagyon kedveli a spái aszfaltcsíkot, hiszen korábban, az alsóbb kategóriákban eredményesen szerepelt ezen a helyszínen.

„Nagyon különleges pálya a spái, hiszen sok sikert értem itt el korábban, és nagyon élvezem a vonalvezetést is” – idézi a venezuelait a Williams belgiumi előzetese.

„Érdekes lesz majd látni, hogyan teljesít a többi csapat, mint ahogy azt is, ki lépett előre leginkább azóta, hogy utoljára versenyeztünk. Izgatottan várom már, hogy a nyári szünet után ismét a pályán legyünk, és remélem, tudunk is építeni arra a fejlődésre, amit az évad eddig eltelt részében bemutattunk. Bízom benne, hogy erős eredményeket érhetünk el a bajnokság második felében.”

Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra

A Williams másik versenyzője, Bruno Senna tavaly Belgiumban váltotta Nick Heidfeldet a Lotus Renault GP csapatánál, így már volt lehetősége arra, hogy a Pirelli abroncsaival versenyezzen Spában.

HIRDETÉS

A brazil elmondta, szeretne jól szerepelni már az időmérőn, hogy jó esélyekkel vágjon neki a vasárnapi versenynek.

„Az elmúlt futamokon jól szerepeltünk, és Magyarországon is tisztességes eredményt értünk el” – mondta Senna.

„Bízom abban, hogy sikerül megtartani a lendületet Spában. Ez a pálya egyike kedvenc versenyhelyszíneimnek, és tavaly már volt lehetőségem arra, hogy a Pirelli abroncsait használva versenyezzek itt, ez pedig segítségünkre lehet.”

„Az időmérőnek komoly jelentősége lesz majd. Szeretnék a Q3-ba jutni, hogy aztán értékes pontokat szerezhessek a másnapi versenyen.”

Sokat vár Belgiumtól a Williams párosa
Az FIA elárulta: a gyártók tavaly elutasították az F1-es motorok rangsorolásának más módszerét
Hadjar: „Még mindig meg kell csípnem magam” – furcsa érzés a Red Bullnál Verstappen mellett
Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?