Piastri 10 másodperces időbüntetést kapott, amiért az újraindítást követően a belső íven próbált előzni az 1-es kanyarban, miközben Antonelli a középső, Leclerc pedig a külső íven haladt. A manőver során a McLaren pilótája kissé blokkolta a kerekeket, megérintette Antonellit, aki ezután Leclerc Ferrarijába csapódott — a Ferrari versenyzője a baleset következtében kiesett.
A sportfelügyelők szerint Piastri nem volt elég közel Antonellihez az előzés pillanatában, és emiatt egyértelműen őt terhelte a felelősség. Stella azonban úgy véli, az ítélet aránytalanul szigorú volt, és Antonelli is felelős volt a balesetben.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„A büntetés szerintem túl kemény volt” – mondta Stella. „Igaz, Oscar kissé blokkolt, de sikerült tartania az ívet, ami a legfontosabb. Úgy gondolom, a felelősség megosztható lett volna Kimivel, hiszen tudta, hogy Oscar ott van a belső íven. Talán Leclerc miatt is aggódott a külső oldalon – nehéz helyzet volt.”
HIRDETÉS
„De összességében túl szigorú ítélet volt Oscarral szemben, hogy teljesen őt tették felelőssé. Ettől függetlenül elfogadjuk a döntést, tiszteljük a felügyelők munkáját, és továbblépünk.”
HIRDETÉS
Hasonló véleményt fogalmazott meg egyébként a versenyt követően Charles Leclerc is – a monacói nyilatkozatát ide kattintva olvashatod el.
A büntetés következtében Piastri csak ötödik helyen végzett, miközben Lando Norris a pole pozícióból megnyerte a futamot, és 24 pontra növelte előnyét csapattársával szemben a bajnokságban.
Norris a zandvoorti hétvége óta 34 pontos hátrányból fordított, és az elmúlt hat versenyen két győzelmet és három további dobogót szerzett, míg Piastri győzelem nélkül maradt, és csak egyszer állhatott dobogóra.
HIRDETÉS
Amikor Stelltát arról kérdezték, hogy Norris kezében van-e már a bajnoki cím, a McLaren-főnök higgadtan reagált: „Én mindig egy versenyt nézek egyszerre. Arra kell koncentrálnunk, hogy minden hétvégén maximalizáljuk a pontokat. Lehet beszélni arról, hogy ’Lando kezében van a bajnokság’, de ez csak elméleti vita. A mi feladatunk, hogy továbbra is magunkra figyeljünk, és olyan hétvégéket teljesítsünk, mint amilyet Lando Brazíliában vagy Mexikóban.”
„Oscarral kapcsolatban is ez a cél: meg kell ragadnunk minden lehetőséget, és biztosítanunk kell, hogy a futamokból a legtöbbet hozzuk ki. A bajnokságot majd Las Vegas után nézzük meg újra – és ugyanígy Katar és Abu Dhabi után is.”
HIRDETÉS




