Sutil: A rossz látási viszonyok vezethettek ide - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Sutil: A rossz látási viszonyok vezethettek ide

ADVERTISEMENT

Adrian Sutil úgy gondolja, hogy a Japán Nagydíj végén egyre romló látási viszonyok is közrejátszhattak Jules Bianchi horrorisztikus balesetéhez.

Sainz ígéretes fejlődést lát a Williams háza táján

Adrian Sutil úgy gondolja, hogy a Japán Nagydíj végén egyre romló látási viszonyok is közrejátszhattak Jules Bianchi horrorisztikus balesetéhez.

A Marussia francia versenyzője súlyos fejsérüléseket szenvedett, miután nekicsapódott az éppen Sutil Sauberjét mentő munkagépnek a hetes kanyar bukóterében, nem sokkal a futam tervezett vége előtt.

Sutil, aki a helyszínen volt, mikor Bianchi kicsúszott, így szemtanúja volt az ütközésnek, elmondta, hogy a szürkületben nagyon nehéz volt felfedezni a pályán álló vízfoltokat, ráadásul egyre jobban esett az eső.

„Igen nehéz volt. A végén egyre több eső volt, és borzalmasan sötét volt az ég, így a látási viszonyok egyre rosszabbak voltak, és ez a kanyar elég trükkös” – magyarázta a Sauber német versenyzője.

„A végén, a sötétben egyszerűen nem láttam a pályán álló vizet, ráhajtottam és emiatt csúsztam ki, meglepődtem. Bianchival is ez történt, csak egy körrel később, egy vízátfolyásra hajtott és ennyi.”

HIRDETÉS

A Williams szakembere, Rob Smedley is úgy gondolja, hogy borzalmasak voltak a látási viszonyok a futam végén.

„Nagyon sötét volt a végén” – mondta. „Azt kell mondanom, hogy már 15 éve vagyok jelen a Forma-1-ben, de ez volt a legsötétebb verseny. Hogy őszinte legyek, örültem, mikor pályára küldték a biztonsági autót.”

„Akkor még nem tudtam, hogy pontosan miért is küldik ki a pályára, de megnyugodtam, hogy mindenki lelassíthat.”

Sutil: A rossz látási viszonyok vezethettek ide
„Rideg, boldogtalan közeg” – Brown őszintén beszélt a McLaren múltjáról
Az FIA elárulta: a gyártók tavaly elutasították az F1-es motorok rangsorolásának más módszerét
Hadjar: „Még mindig meg kell csípnem magam” – furcsa érzés a Red Bullnál Verstappen mellett
Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?