Távozhat posztjáról a HRT csapatfőnöke - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Távozhat posztjáról a HRT csapatfőnöke

ADVERTISEMENT

A legfrissebb lapértesülések szerint a HRT csapata teljes struktúráját átszervezi a következő hetekben, melynek folyományaként távozik posztjáról az alakulatot irányító Colin Kolles.

Kolles a 2010-es idény elején vállalata el a csapatvezetői feladatokat, majd keményen dolgozott azért, hogy a spanyol alakulat folyamatosan fejlődjön: Geoff Willis lett az istálló technikai felelőse, valamint a HRT megállapodott a Mercedes GP-vel, melynek értelmében használhatják a brackley-i gárda szélcsatornáját.

Bár sikerült előrelépéseket tenni, brit lapértesülések szerint Kolles mégis távozik a csapatvezetői pozícióból.

Helyét az alakulat tulajdonosa, Jose Ramon Carabante, vagy annak fia vehetné át, míg Kolles egy átmeneti időszakban segíti majd munkáját.

A szakember tehát egyelőre marad az alakulatnál, noha meg nem erősített információk szerint 2012-ben a Williamshez kerülhet, ahol ugyancsak csapatfőnöki pozícióba helyezhetik.

HIRDETÉS
Távozhat posztjáról a HRT csapatfőnöke
Hadjar: „Még mindig meg kell csípnem magam” – furcsa érzés a Red Bullnál Verstappen mellett
Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar