Tilke: Minden a tervek szerint halad Austinban - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Tilke: Minden a tervek szerint halad Austinban

ADVERTISEMENT

Bár a hétvégén olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint veszélybe kerülhet az Amerikai Nagydíj jövő évi visszatérése, az austini pályát tervező Hermann Tilke eloszlatta a kételyeket, és kijelentette, minden a tervek szerint halad a helyszínen.

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone a hétvégi Indiai Nagydíjon jelezte a csapatoknak, hogy nincs minden rendben az Amerikai Nagydíj körül, jóllehet azt is hozzátette, hogy nem az építési munkálatokkal, hanem a promóciós céggel vannak problémák.

Tilke azonban eloszlatta a kételyeket és elmondta, hogy a helyi hatóságok éppen a napokban engedélyezték az öt legnagyobb épület építésének megkezdését, melyben a fő lelátó illetve a bokszutcai létesítmények is benne vannak.

„Dolgozunk rajta” – mondta a szakember az Autosportnak. „Több száz dolgozó munkálkodik a helyszínen, rengeteg a gép és minden a terveknek megfelelően halad eddig.”

Ami pedig a pályát illeti, Tilke szerint fantasztikus lesz: „Austinban vannak előnyök, amit ki is tudunk használni. Természetes emelkedők, és néhány hegy is van, amit használni tudunk. Egy nagyon gyors pálya lesz.”

HIRDETÉS
Tilke: Minden a tervek szerint halad Austinban
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen