Trulli a Pirelli abroncsait kritizálja - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Trulli a Pirelli abroncsait kritizálja

ADVERTISEMENT

Komoly fejlesztésre szorulnak még a Forma-1-be idén visszatérő Pirelli abroncsai – véli a Team Lotus veterán versenyzője, Jarno Trulli, aki szerint a gumik kiegyensúlyozatlansága komoly problémát jelenthet 2011-ben.

Az olasz gumigyártó 1991-es kivonulása után tér vissza ismét a száguldó cirkuszba, és a vállalat több alkalommal jelezte, a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA) azt az utasítást kapták, hogy olyan vegyületeket dolgozzanak ki, melyek meglehetősen hamar elkopnak, több bokszkiállásra kényszerítve ezzel a versenyzőket.

Trulli azonban a minap úgy nyilatkozott, nem a gumikopás, sokkal inkább az abroncsok kiegyensúlyozatlansága jelent problémát, így ezen a gyártónak tovább kell dolgoznia.

„Szerintem valami még mindig hiányzik a fejlesztésből, mert az abroncsok egyelőre nem kiegyensúlyozottak” – mondta Trulli.

„Úgy gondolom, momentán ez a legnagyobb probléma, amivel szembe kell néznünk. A Pirellinél azt mondják, ez az, amit az FIA kért tőlük, magyarán, hogy a gumik gyorsan kopjanak, de én nem hiszem, hogy ez a gond.”

HIRDETÉS

„Véleményem szerint a gumikopás másodlagos, mivel az abroncsok kiegyensúlyozatlansága jelent problémát. Ha kimész a pályára az új abroncsokkal, kezdetben alulkormányzott lesz az autó, három körrel később viszont minden a visszájára fordul, és szinte lehetetlen túlkormányzottságot tapasztalsz.”

Trulli emellett ejtett néhány szót az idén bevezetésre kerülő új eszközökről, így például a mozgatható hátsó szárnyakról is. A 36 éves versenyző egyelőre szkeptikus az újítással kapcsolatban, és az évről-évre történő szabálymódosítások véleménye szerint egyébként sem tesznek jót a Forma-1-nek.

„Még nem tudok megjegyzést fűzni hozzá, mert nem volt lehetőségem versenykörülmények között használni. Várjuk meg az első versenyt, ott majd kiderül, hogy pozitív újdonság-e, vagy valami olyasmi, ami nélkül simán meglennénk.”

„Meggyőződésem, hogy a Forma-1 túl gyakran változik. Minden érintettel közösen meg kellene vitatni az új szabályokat, akár egy vagy két éven át, ha szükséges, hogy a változtatások forradalmiak legyenek, ezzel együtt viszont évekig stabilak maradjanak.”

„Minden változás költséges a csapatoknak, és míg a topcsapatok megengedhetik maguknak, hogy ezekbe a rövid távú elképzelésekbe invesztáljanak, a többi istállónak ez financiálisan problémát jelent. És még egy dolgot szeretnék kiemelni: ezekért a változásokért nem csak a csapatok, de a közönség is nagy árat fizet, akik vasárnaponként leülnek nézni a versenyeket.”

„Az emberek otthon érteni akarják, mi történik a pályán, ha pedig évről-évre változtatunk a szabályokon, csak összezavarjuk őket.”

Trulli a Pirelli abroncsait kritizálja
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől