Trulli: Balszerencse ül az autómon - F1VILÁG.HU

Trulli: Balszerencse ül az autómon

HIRDETÉS

Jarno Trulli egyre inkább frusztráltabb amiatt, hogy minden probléma az ő autójával történik, és eddig jóformán nem is vezetett az idei szezonban. Az olasz pilóta már lemondott arról, hogy befogják a már meglévő csapatokat, most csapattársa legyőzésére hajt.


Jarno Trulli egyre inkább frusztráltabb amiatt, hogy minden probléma az ő autójával történik, és eddig jóformán nem is vezetett az idei szezonban. Az olasz pilóta már lemondott arról, hogy befogják a már meglévő csapatokat, most csapattársa legyőzésére hajt.

A Lotus versenyzőjének eddigi legjobb eredménye egy-egy 17. hely volt a Bahreini-, illetve a Maláj Nagydíjon, azonban mindkét említett futamon problémái voltak, így jócskán lemaradva a többiektől, utolsóként futott célba.

„Természetesen tisztában voltam azzal, hogy nem lesz könnyű, mert minden új lesz, és időre lesz szükségünk ahhoz, hogy komolyabb eredményeket érhessünk el” – mondta Trulli az Autosprintnek.

„Azonban arra számítottam, hogy legalább vezetni tudok majd. Ehelyett az első négy futamon ez nem valósult meg. Úgy tűnik, hogy balszerencse ül az autómon, minden az én autómmal történik, persze még túl korai ítéletet mondani, azt majd a szezon végén teszem meg.”

Az olasz pilóta azt is elmondta, hogy az idei évben az lesz a célja, hogy megverje csapattársát, Heikki Kovalainent, aki sokkal simábban kezdte az idei évet, és eddigi legjobb eredménye egy „előkelőnek” számító 13. hely.

„Célom az, hogy csapattársam előtt maradjak, és én legyek az újoncok közül a legjobb az év végén” – magyarázta.

„A többi csak álom: gondolhatsz arra, hogy esetleg bejutsz a Q2-be a kvalifikáción, de ahhoz valami katasztrófának kell történnie, mint Malajziában.”

„Papírom mi vagyunk a legerősebb újonc a Forma-1-ben. Egy igazi csapatként működünk egy top szériában, de sajnos a bennünk rejlő potenciál csak 10 százalékán vagyunk az időhiány miatt.”

„Nincsen tesztelési lehetőség, az egyetlen esélyünk a gyakorlásra a versenyhétvégéken van. Számunkra az idei a tanulóév: majd csak 2011-ben hozhatjuk ki magunkból a maximumot, mikor minden strukturális problémát magunk mögött hagytunk, és csakis az új autó tervezésére fókuszálhatunk.”

Hirdetés

Trulli hozzátette, hogy a relatíve gyenge szereplés nem a visszatérő Cosworth hibája, hiszen a beszállító motorja, illetve az Xtrac váltó – véleménye szerint – maximum 10 százalékban ludas azért, hogy nem úgy teljesítenek, ahogy szeretnének.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!