Új elemekkel kísérletezik a Williams - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Új elemekkel kísérletezik a Williams

ADVERTISEMENT

A Williams istálló technikai igazgatója, Sam Michael elárulta, hogy többek között egy új első szárnyat, és egy módosított diffúzort fognak kipróbálni a hétvégén Kanadában.

A grove-i bázisú gárda megtörte a jeget, és Rubens Barrichello révén megszerezte idei első pontjait Monacóban, mely eredményt meglovagolva, még több sikerre vágyik.

„Lesz egy új első szárnyunk, illetve új fékbeömlőket és oldalsó légterelőket szerelünk az autóra, továbbá egy módosított diffúzort is bevetünk a csomag részeként, amit a pénteki edzéseken tesztelni fogunk Kanadában” – mondta Michael.

Mivel egyelőre még nem tudni, miként fognak muzsikálni a Pirelli abroncsai a montreali pályán, ráadásul az FIA két előzési zónával próbálkozik, a Williams ausztrál szakembere hihetetlen izgalmakra számít.

„A montreali pálya vonalvezetése kiváló, elősegíti az előzéseket, és még soha nem adott helyet unalmas versenynek” – magyarázta.

Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra

HIRDETÉS

„Az új gumikkal, és a DRS zónával két egyenesben, véleményem szerint az idei verseny sem lesz kivétel, és hihetetlen izgalmakat élhetünk majd át a hétvégén Kanadában.”

Új elemekkel kísérletezik a Williams
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen