Új ötletekkel kísérletezik a Honda Bahreinben - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Új ötletekkel kísérletezik a Honda Bahreinben

Bahrain Grand Prix Qualifying
Fernando Alonso (ESP) McLaren MCL32 at Formula One World Championship, Rd3, Bahrain Grand Prix Qualifying, Bahrain International Circuit, Sakhir, Bahrain, Saturday 15 April 2017.
ADVERTISEMENT

Számos újítással kísérletezik a kedden és szerdán tartandó bahreini teszten a McLaren motorpartnere, a Honda, mely minden követ megmozgat azért, hogy felzárkózzon a botrányos idénykezdet után.

A japán gyártónál pontosan tudják, a teljesítményen és a megbízhatóságon is mihamarabb javítaniuk kell, Haszegava Juszuke, a vállalat F1-es főnöke pedig elárulta, Bahreinben rengeteg feladat vár rájuk ma és holnap.

„Több ötletet is tesztelni fogunk” – mondta a szakember a Motorsport.com című internetes lapnak. „De nem lesz egy teljesen új motorunk.”

A Honda az eredeti tervek szerint a monacói, vagy a kanadai versenyen vetheti be vadonatúj erőforrását, ám hallani olyan híreket is, melyek szerint akár már Spanyolországban bemutatkozhat egy új specifikáció.

„Nem döntöttünk úgy, hogy felfedjük ezeket a terveket. Megvannak a magam céljai, de mivel még nem vagyunk készen, nem árulunk el részleteket. Nem akarom, hogy a rajongók túl sokat várjanak, szóval inkább várnék még” – mondta Haszegava.

HIRDETÉS

„Ugyanakkor jelen helyzetben nem ülhetünk tétlenül. Nagyon fontos, hogy fejlesszünk.”

A Hondánál nemcsak a motorerő jelent problémát, hiszen Bahreinben például komoly gondok voltak a hőenergia-visszanyerő rendszerrel (MGU-H) is. A japán gyártó jelenleg még keresi a válaszokat ezekre a problémákra.

„Még pár napot várnunk kell, hogy kiderüljünk, mi is történt. De a teszten ki kell találnunk valamit, még ha az az utolsó napon is lesz.”

A Honda motorgondjai miatt Stoffel Vandoorne el sem indulhatott a bahreini versenyen.

„Még nem tudjuk az okokat, de lecsökkent a víznyomás… méghozzá az MGU-H környékén. Úgy tűnik, ugyanaz a gond, csak egy kicsit más. De még nem volt időnk a megfelelő elemzésre.”

Haszegava elárulta, meglepődtek azon, hogy ilyen jellegű problémáik voltak.

McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt

„Igen, és nagyon kiábrándító. Stoffel MGU-H-ja teljesen új volt, szóval nem a megtett kilométerrel volt gond… Ki akarjuk deríteni. Még nem tudjuk. Meglepett minket, hogy ilyen problémáink voltak itt.”

Új ötletekkel kísérletezik a Honda Bahreinben
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen