Friss hírek

Új tesztpilótával erősít a Spyker

A Spyker Forma-1-es versenyistálló leigazolta tesztversenyzőjének a GP2-es bajnokságban szereplő Rolan Rodriguezt. A spanyol versenyző a holtszezonban kezdi majd meg a munkát, és feladata az lesz, hogy segédkezzen majd a fejlesztésekben.

A Spyker Forma-1-es versenyistálló leigazolta tesztversenyzőjének a GP2-es bajnokságban szereplő Rolan Rodriguezt. A spanyol versenyző a holtszezonban kezdi majd meg a munkát, és feladata az lesz, hogy segédkezzen majd a fejlesztésekben.

A huszonkét esztendős versenyző a múlt héten már kipróbálta magát a Spyker egyik versenyautójában Silverstone-ban, ahol finomra hangolta a csapat versenyautóit a Belga Nagydíjra.

“Remek lehetőség ez számára, hogy minél többen megtudhassak a Forma-1-ről” – mondta a spanyol pilóta, aki jelenleg a 15. helyen áll a GP2-ben.

“Élveztem a munkát Silverstone-ban, bár csak 50 kilométert teljesíthettem. Boldog vagyok, hogy ismét lehetőséget kapok majd a vezetésre. Tisztában vagyok azzal, hogy komoly céljai vannak a csapatnak a jövő évben, így mindent megteszek majd annak érdekében, hogy munkámmal segíthessek elérni ezeket.”

A csapat vezetője, Colin Kolles a következőkkel folytatta: “Boldog vagyok, hogy Rolant a csapatban üdvözölhetem, mint tesztpilótánkat. Annak ellenére, hogy csak kevés időt tölthetett az autóban a múlt héten Silverstone-ban, remekül teljesített. Tapasztalatával, és a pályák ismeretével sokat segíthet majd nekünk a téli időszakban.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!