Friss hírek

Verstappen zseniális taktikával győzte le a Mercedeseket!

A Red Bull ifjú versenyzője, Max Verstappen nyerte a Forma-1 70. évfordulós Nagydíját Silverstone-ban! A holland versenyző remek taktikával győzte le a Mercedeseket, a 2. helyen befutó Lewis Hamiltont, valamint Valtteri Bottast.

A pole pozícióból Valtteri Bottas vágott neki a versenynek, aki a szombati időmérő edzésen idei, F1-es pályafutása tizenharmadik pole-ját szerezte. Mellőle a vb-címvédő Lewis Hamilton rajtolt, a második sorban pedig a koronavírusos Sergio Perezt helyettesítő Nico Hülkenberg, valamint Max Verstappen sorakozott.

A RAJT

Bottas megőrizte a vezetést a rajtnál, Hülkenberg mellett viszont el tudott menni Verstappen. Daniel Ricciardo is veszített egy pozíciót, őt a Racing Point másik versenyzője, Lance Stroll utasította maga mögé az első körben.

A Ferrarik számára sem sikerült jól a kezdés: Charles Leclerc két pozíciót veszített, a 11. helyről rajtoló Sebastian Vettel az első kanyarban megpördült, és a mezőny végére csúszott vissza.

A 7. körben Alexander Albont hívta a bokszba a Red Bull: a közepes keverékű gumik helyett feltették autójára a kemény keverékű abroncsokat. 1 körrel később Pierre Gasly is érkezett az AlphaTaurival.

KEZDENEK ELFOGYNI A KÖZEPES KEVERÉKŰ GUMIK

A kemény keverékű Pirellikkel rajtoló Verstappen a 13. körben már támadópozícióban volt a közepes abroncsokkal startoló Lewis Hamilton mögött. Az élről Bottas a 13. kör végén állt ki a bokszba kemény gumikért.

1 körrel később Hamiltont is kihívták, Verstappen ugrott az élre. A brit a 6. helyre jött vissza, Bottashoz képest 3 másodpercre nőtt a hátránya.

Időközben érkeztek a többiek is az élmezőnyből Verstappen kivételével, így a 19. körre Bottas a 2., Hamilton a 3. helyen autózott. Hamiltonnak viszont jelezték, ha Verstappen egy kiállásos taktikát tervez, komoly veszélyt jelent majd rájuk.

VERSTAPPEN, A GUMIMÁGUS

Verstappen féltávnál 18 körre növelte előnyét, a Mercedesek pedig egyre inkább kezdtek lemaradni. A holland Red Bullján 26 kör után is remekül működtek a kemény keverékű gumik, miközben a Mercedesek a jóval frissebb gumikkal ekkor már elkezdtek szenvedni.

Verstappen a 26. kör végén érkezett a bokszba, autójára feltették a közepes keverékű gumikat. A holland Bottas mögé, a 2. helyre jött vissza, a friss gumikkal azonban könnyedén elment a finn Mercedese mellett.

Fotó: Red Bull Racing

A 32. körben az élen autózó Verstappen, valamint Bottas egyszerre hajtottak a bokszba, a Red Bull tehát taktikát váltott, és támadásból átment védekezésbe.

HAMILTON KOCKÁZTAT?

A verseny hajrájához érve kérdés volt, Hamilton megpróbálja-e 1 kerékcserével teljesíteni a távot: a címvédő előnye a 41. körben 8 másodperc volt Verstappenhez képest, a kör végén azonban érkezett friss gumikért, és a 4. helyre jött vissza, az ekkor még csak egy kiállást teljesítő Leclerc mögé.

A 46. körben Hamilton megérkezett Leclerc mögé, és bár a monacói keményen védekezett, a friss gumikkal a Mercedes viszonylag könnyen el tudott menni a Ferrari mellett. Hamilton Bottas nyomába eredhetett.

Hamilton a 49. körben ért Bottas mögé, és rögtön támadásba is lendült, első próbálkozását azonban visszaverte a csapattárs. A következő körben aztán Hamilton a frissebb gumikkal viszonylag simán el tudott menni a finn mellett. Verstappen előnye ekkor 9 másodperc volt az élen.

VERSTAPPEN REMEK TAKTIKÁVAL LEGYŐZI A MERCEDESEKET

Verstappen az utolsó körökben még növelni is tudta előnyét az élen, így egy remekbe szabott stratégiával legyőzte a két Mercedest a 70. évforduló Nagydíján. A második helyen Hamilton, a harmadikon Bottas ért célba.

A további pontszerző helyeken Charles Leclerc, Alex Albon, Lance Stroll, Nico Hülkenberg, Esteban Ocon, Lando Norris és Daniil Kvyat zárt.

A Forma-1-es világbajnokság egy hét múlva, a Spanyol Nagydíjjal folytatódik.

A 70. évforduló Nagydíjának végeredménye:

Forrás: F1

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Exkluzív információk: a Hungaroringről jelentkezünk!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!