Vettel: Küzdelmes időmérő volt, ahogyan az egész év is - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Vettel: Küzdelmes időmérő volt, ahogyan az egész év is

Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője számára ezúttal sem sikerült a továbbjutás a top 10-be az időmérő edzésen – a német pilóta a 14. helyről fog rajtolni a Ferrari 1000. nagydíján.
MUGELLO CIRCUIT, ITALY - SEPTEMBER 12: Sebastian Vettel, Ferrari SF1000 during the Tuscany GP at Mugello Circuit on Saturday September 12, 2020, Italy. (Photo by Mark Sutton / LAT Images)
Fotó: Pirelli
ADVERTISEMENT

Vettel utoljára a Brit Nagydíjon tudott a top 10-ből rajtolni, azóta nem sikerült továbbjutnia az időmérő edzések 3. szakaszába – ahogyan a Toszkán Nagydíjon sem. 

A német pilóta egész évben küszködik a Ferrarival, és elmondása szerint ez a mai napon sem volt másképp. 

„Nyilvánvalóan nem vagyok boldog. A Q1-ben hibáztam, aztán ezzel a hibával együtt is sikerült továbbjutnom, szóval azt mondanám, hogy eléggé szerencsém volt. De aztán nem sikerült nagy előrelépést tennünk, meg kell néznem még, de meglátjuk, hogy holnap mit tehetünk.”

„Ez egy kicsit küzdelmes, de az egész év egy küzdelem” – mondta Vettel. „Mindazonáltal mindent megpróbálunk, amit csak tudunk, hogy egy kicsit jobban megértsük az autót.”

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

HIRDETÉS

„Mindent megpróbálok, amit tudok, hogy alkalmazkodni tudjak, de még sok tennivalónk van.”

„Nem igazán kedveznek nekem a dolgok. Megpróbáltam kis előrelépéseket tenni. Úgy gondolom, a mai nap is egy kis lépés volt. Holnap nehéz lesz megmutatni a valódi tempónkat így, hogy ilyen hátulról indulok, de meg fogjuk próbálni.”

Vettel: Küzdelmes időmérő volt, ahogyan az egész év is
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat