Vettel: Nem lesz döntő a taktika - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Vettel: Nem lesz döntő a taktika

ADVERTISEMENT

Pályafutása 43. pole pozíciója volt Sebastian Vettelnek az Indiai Nagydíjon megszerzett első rajtkocka, amihez ezúttal sem kellett túlságosan megfeszülnie a címvédőnek.

A Red Bull Racing csapatán belül ezúttal eltérő taktikákat láthattunk a Q3-ban, Vettel a lágy gumikkal, Mark Webber a közepesekkel autózott, és lett negyedik.

„Mark a másik gumikat választotta. Én a lágy gumikkal rajtolok, így nyilvánvalóan a taktikám is eltérő lesz az övétől. Úgy vélem, ha mindenki hozzáteszi a magáét, a végén nem lesz jelentősége ennek a különbségnek. Ez a mostani nagyszerű eredmény a csapat számára, meglátjuk mi sül ki belőle vasárnap”- nyilatkozta.

„A verseny hosszú lesz, és lesz rá lehetőség bőven, hogy kiderüljön, melyik volt a jó döntés. Ugyanakkor szerintem a taktika nem lesz döntő holnap. Jó a tempónk, és az autónak fekszik a pálya. ”

Vettelnek már elég az első öt hely valamelyikén végeznie ahhoz, hogy bajnok legyen zsinórban negyedszer is, de állítja, nem foglalkozik ezzel. „Próbálok nem gondolni erre. Persze ez nem egyszerű, mert a paddockban minden percben feltesz nekem egy hasonló kérdést.”

HIRDETÉS

„Nagyon jól dolgoztunk eddig, mindig minden egyes lépésre odakoncentráltunk, és nincs miért változtatnunk ezen sem holnap, sem a hátralévő versenyeken. Jó helyzetben vagyunk, keményen megdolgoztunk azért, hogy itt lehessünk”- zárta Vettel.

Vettel három órán belül teljesítette a londoni maratont, jótékony célért futott

Vettel: Nem lesz döntő a taktika
Hadjar: „Még mindig meg kell csípnem magam” – furcsa érzés a Red Bullnál Verstappen mellett
Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar