Vietnám nem mondott le az F1-es versenyrendezésről - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Vietnám nem mondott le az F1-es versenyrendezésről

Sajtójelentések szerint nem kizárt, hogy a Forma-1 mezőnye már 2024-ben ellátogathat Vietnámba, a száguldó cirkusz elnök-vezérigazgatója, Stefano Domenicali ugyanis nemrég ellátogatott az országba.
Hanoi, Vietnam Grand Prix, pit building
Fotó: Vietnam Grand Prix
ADVERTISEMENT

A Hanoiban kialakított félig-meddig utcai versenypálya az eredeti tervek szerint 2020 tavaszán látta volna vendégül az F1-es mezőnyt, a koronavírus-járvány azonban közbeszólt. Ekkor még úgy tűnt, van esély arra, hogy a következő években Vietnámba látogasson a száguldó cirkusz, időközben azonban letartóztatták, majd évtizedes börtönbüntetésre ítélték Nguyễn Đức Chungot, az akkori városvezetőt, aki a fő mozgatórugója volt az F1 Hanoiban való berendezkedésének.

Az F1Világ munkatársa, Bognár Viktor nemrégiben bejutott a sosemvolt Vietnámi Nagydíj helyszínére, írásából pedig megtudhattuk, olyannyira a korrupt városvezetőtől függött az egész Forma-1-es projekt, hogy az ő kiesésével „az egész verseny terve is parkolópályára került, más pedig azóta sem karolta fel az ügyet”.

Egészen mostanáig: sajtóhírek szerint ugyanis a délkelet-ázsiai ország új vezetői nemrégiben Stefano Domenicalival folytattak egyeztetéseket. Vietnámban nemcsak Haoni polgármesterét, hanem az ország elnökét és miniszterelnökét is leváltották azóta, hogy a korábbi vezetők megállapodtak a Liberty Media egykori főnökével, Chase Carey-vel.

A hírek szerint Domenicali még az Ausztrál Nagydíj előtt köszönt be Vietnámba, és vele volt Fernando Alonso egykori menedzsere, Luis Garcia Abad is, aki mostanában az F1-főnök jobbkezeként tevékenykedik, és segít a promóterekkel való egyeztetésekben. Arról viszont nem árultak el részleteket, hogy a vietnámi tárgyalások során pontosan miről is volt szó, ám úgy hírlik, az ország szeretne mihamarabb Forma-1-es versenyt rendezni.

Hivatalos: Visszatér a Forma-1 Törökországba!

HIRDETÉS

A vietnámi versenypályán tett látogatásáról nemrég kollégánk, Bognár Viktor írt egy terjedelmes cikket, amit mindenképpen ajánljunk elolvasásra!

A legfrissebbek

Vietnám nem mondott le az F1-es versenyrendezésről
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja