Friss hírek

Virgin: A megbízhatósági problémák megoldva

A Virgin Racing technikai igazgatója, Nick Wirth szerint csapata megoldotta az eddig felmerült megbízhatósági problémákat, aminek köszönhetően Timo Glock már érdemi munkát tudott végezni csütörtökön Jerezben.

A Virgin Racing technikai igazgatója, Nick Wirth szerint csapata megoldotta az eddig felmerült megbízhatósági problémákat, aminek köszönhetően Timo Glock már érdemi munkát tudott végezni csütörtökön Jerezben.

A német versenyző számára borzalmasan sikerült a múlt heti tesztprogram, mert az első szárny rögzítési problémái miatt mindössze 16 kört tudott teljesíteni.

Bár a csapat magabiztosan érkezett meg az e heti tesztnek helyet adó Jerezbe, Glock számára a nyitónap sem volt felhőtlen, ugyanis egy váratlan hidraulikus meghibásodás miatt csak tíz körig jutott.

A csapat viszont összekapta magát, és 76 kört teljesített egyetlen nap leforgása alatt, és végül a nyolcadik helyen zárta a tegnapi edzésnapot, ami mindenképpen bizakodásra ad okot.

“Már nagyon szükségünk volt arra, hogy számottevő kört megtegyünk” – mondta Wirth a nap végén a riportereknek a spanyol ringen. “A szerdai nap komoly kihívás elé állított minket, egy igencsak trükkös probléma lépett fel, korábban ilyennel nem találkoztunk, ezért sokat kellett agyalnunk a megoldáson.”

“Még aznap megtaláltuk a probléma okát, de már túl késő volt ahhoz, hogy folytatni tudjuk a munkát. Nagyon sokat dolgoztunk az éjszaka folyamán, hogy megoldjuk a problémát, és mindennel elkészüljünk a csütörtöki edzésre.”

“Timo számára nagyon frusztráló volt a múlt hét, így jó, hogy végre meg tudta kezdeni az igazi munkát. Úgy tűnik, hogy élvezte a vezetést, elégedett volt az autóval, hiszen hatalmas mosoly volt az arcán a csütörtöki nap folyamán.”

“Az egész csapat nagyon keményen dolgozik, és örülök annak, hogy a munkának meglett az eredménye, és ennyi kört meg tudtunk tenni. Csak bízni tudok abban, hogy a szegény srác lehetőséget kap arra, hogy száraz pályán is gyakorolhasson az idei évadra.”

A Virgin kihagyni kényszerült az első téli tesztet, ugyanis nem készült el addigra új autójával, pedig a valenciai tesztprogram nagyon hasznosnak bizonyult – főleg így utólag –, mivel végig száraz pályán körözhettek a csapatok.

A múlt heti és a mostani teszten viszont az időjárásé a főszerep, a Jerezben eltöltött eddigi hat nap egyike sem volt olyan, hogy végig száraz lett volna a pálya, sőt javarészt vizes aszfalton folyt a körözés, ami megnehezíti a csapatok dolgát.

Whirth azonban nem aggódik amiatt, hogy eddig szinte egyetlen kört sem tudtak teljesíteni teljesen száraz pályán, mert úgy érzi, felkészülten érkezhetnek meg a március közepén megrendezésre kerülő szezonnyitó Bahreini Nagydíjra.

“Jelenleg a hibakeresés és a javítás fázisában vagyunk, és nem állunk le a rossz időjárás miatt” – mondta. “Újabb problémánk volt csütörtökön, de ez a probléma is azok közé sorolható, amik jó problémák, semmi alapvető, de új számunkra.”

“Most minden a problémamegoldásról szól, de ezzel nem vagyunk egyedül, minden csapat ezen munkálkodik még a szezon kezdete előtt.”

Bár sokan, még Adrian Newey sztártervező is kételkedik abban, hogy szélcsatorna teszt nélkül, csupán számítógépes tervezéssel ütőképes autót lehet építeni, Wirth elmondta, hogy az eddig begyűjtött adataik nem ezt bizonyítják.

“Kipróbáltunk néhány kísérleti elemet, melyek már az aerodinamikai javítócsomag részét képezik, és jó volt látni, hogy a várakozásoknak megfelelően teljesítenek. Ez megerősíti minket, illetve magabiztosságot ad a versenyzőknek, hogy a CFD igenis működik” – magyarázta.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Virgin: A megbízhatósági problémák megoldva
A hungaroringi baleset nem befolyásolja Bottas jövőjét
Hét versenytávot lenyomott a Hungaroringen a Pirelli
A Ferrari a Red Bull pártján: Fizessen az a csapat, amely balesetet okoz!
Horner biztos benne, a szezon második fele jobban alakul számukra
Gasly: Vezére lettem az AlphaTauri csapatának

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!