Visszatért a dobogóra a 2019-es spái tragédia túlélője - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Visszatért a dobogóra a 2019-es spái tragédia túlélője

Érzelmes befutót hozott a Forma-3 első zandvoorti versenye, amelyen először állt dobogóra Juan Manuel Correa azóta, hogy súlyos lábsérüléssel vészelte át a 2019-es belgiumi hétvégén történt, Anthoine Hubert életét követelő F2-es balesetet.
Juan Manuel Correa Zandvoort
Fotó: Formula-3
ADVERTISEMENT

A három évvel ezelőtti Belga Nagydíj hétvégéjének eseményei örök fekete foltként maradnak fenn az autósport történelmében, hiszen napjainkban szerencsére már ritka halálos baleset érte a francia Hubert-t, amikor több autó összeütközött az Eau Rouge-t követő dombtetőn, a Raidillonban.

A balesetet súlyos lábsérüléssel élte túl az amerikai-ecuadori Juan Manuel Correa, akire hosszú rehabilitáció várt, amelynek végén újra lábra tudott állni, és másfél év kihagyás után, 2021-ben visszatért a versenyzéshez, noha a korábbinál eggyel alacsonyabb kategóriában, a Forma-3-ban. Az ART színeiben a tavalyi szezonban a hatodik hely volt a legjobbja, idén azonban tovább javult a formája, a Red Bull Ringen egy váltóhiba nélkül talán a győzelmet is elérhette volna, ám végül most, Zandvoortban szerezte meg első dobogós helyezését a baleset óta.

Correa a rajtrács éléről kezdte meg a 21 körös sprintversenyt, ahova azt követően került, hogy a szabályok értelmében a sprintfutamra az időmérő első 12 helyezettjének sorrendjét megfordítják, ő pedig éppen 12.-ként zárta a kvalifikációt. A tempója így is megvolt, hogy a mezőny elején maradjon, csak a brazil Caio Collet tudta őt megelőzni az ötödik körben, Correa pedig végül a második helyen ért célba mögötte.

HIRDETÉS

Az autóból kiszállva nem mulasztotta el, hogy elhunyt versenyzőtársa, Hubert előtt tisztelegjen, akinek monogramját máig a sisakja tetején viseli.

A zandvoorti F3-as hétvége egy másik különlegessége, hogy most mutatkozik be az F1 egyik közvetlen utánpótlássorozatában Sebastian Montoya, a korábbi hétszeres nagydíjgyőztes Juan Pablo Montoya fia. A 17 éves versenyző a remek hetedik helyet szerezte meg első időmérőjén, debütálófutamán pedig a 6. pozícióból indulva a 8. lett.

Visszatért a dobogóra a 2019-es spái tragédia túlélője
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen